2024. április 18. - Andrea, Ilma

A Főgáz eladásából fejlesztene a főváros

Ha a fővárosi képviselők nem támogatják a Főgáz Zrt. eladását, amiből előteremthető lenne az EU-támogatással megvalósítandó fejlesztések önrésze, akkor törölni kell többek között az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítását - jelentette ki Demsz
2008. október 29. szerda 16:50 - Hírextra
A főpolgármester elmondta, hogy a városvezetés 2012-ig mintegy 900 milliárd forintnyi fejlesztést kíván megvalósítani EU-támogatással. Ehhez 180 milliárd forintnyi önrészre van szükség, amivel pillanatnyilag nem rendelkeznek.

A 2010-ig tervezett beruházások megvalósításához 57 milliárd forint önrész hiányzik - jegyezte meg a főpolgármester. Hozzátette: arra számít, hogy a Főgáz privatizációjáról november első felében tartandó rendkívüli önkormányzati közgyűlésen meglesz a támogatottság, a szükséges 34 szavazat ahhoz, hogy a privatizációs folyamatot elkezdjék. Enek segítségével számos, az emberek életminőségét javító beruházás valósulhat meg. A privatizáció elindításakor mintegy 30 milliárd forint áthidaló hitelt vesznek fel három évre. A fővárosnak jelenleg 160 milliárd forint hitele, és évi 25 milliárd forint adósságszolgálata van.

Demszky Gábor pénzügyi és városüzemeltetési helyettese társaságában hosszasan részletezte a Főgáz privatizáció indokoltságát alátámasztó érveket, részben felidézve az elmúlt napokban már ez ügyben elhangzottakat. A főpolgármester utalva arra, hogy a Főgáz évente 3 milliárd forint körüli osztalékot fizet a fővárosnak, megjegyezte, hogy 20 év alatt 60 milliárd forint lehet az osztalékbevétel. Eközben pedig a legpesszimistább számítás szerint is ennél jóval többet ér a cég, amelynek az eladásából származó pénz az EU-támogatások segítségével most megsokszorozható. Így a sokak által "családi ezüstnek" nevezett részvénycsomagból most jóval értékesebb beruházások valósulhatnak meg, válhatnak "családi arannyá".

A főpolgármester kifejtette, hogy nem a Főgáz azonnali eladását tervezik. Ha novemberben döntenek a cég privatizálásáról, akkor a jövő év végén valósulhat meg az eladás, 2010-ben pedig befolyhat a pénz a főváros kasszájába. A cég eladása mellett szól, hogy várhatóan csökken a Főgáz jövedelmezősége, illetve, hogy csak a következő két évben van lehetősége Budapestnek jelentős uniós támogatások megszerzésére. Ezt követően ugyanis gazdasági fejlettsége miatt már csak 20 százalékos támogatást kaphat, a jelenlegi 70-80 százalék helyett az EU-tól.

Demszky Gábor leszögezte, két variáció kerül a közgyűlés elé, vagy forrás hiányában törlik a beruházásokat, "vagy elindulunk azon az úton, amelyet a városvezetés javasol", annak érdekében, hogy javuljon a budapestiek életminősége, a város élhetősége. Kérdésre a főpolgármester közölte, arra számít, hogy a koalíciós képviselők megszavazzák a Főgáz eladását, mivel a két frakció keddi ülésén semmilyen érdemi, tartalmi kifogás nem merült fel ez ellen. Főként azt kifogásolták, hogy későn kapták meg az előterjesztést, ezért kérték a döntés elhalasztását novemberre.

Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy a fővárosnak nem szabad elszalasztania az uniós fejlesztések adta lehetőséget. Ezért a Főgáz részvények értékesítését "szakmai és politikai szempontból, az itt élők szempontjából én elkerülhetetlennek tartom" - jegyezte meg. Az egyik EU támogatási projekt, az 1-es, 3-as villamos vonalának meghosszabbítása kapcsán kifejtette, hogy a 3-as villamost a HÉV vonaláig, az 1-est pedig három ütemben a Kelenföldi pályaudvarig hosszabbítanák meg.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) pénzügyi főpolgármester-helyettes közölte, hogy Hagyó Miklóssal olyan előterjesztést készítettek elő a Főgáz eladására, amely a folyamat minden szakaszában biztonsági fékeket és garanciákat ad a főváros számára. Nyílt közbeszerzéssel kiválasztanak egy privatizációs tanácsadót, amely értékesítési stratégiát és minimális árat határoz majd meg. Ezt követően, ha rosszak a paraméterek, az önkormányzat megállíthatja az eladási folyamatot. Ha minden körülmény adott, egy újabb versenyben egy bizományost keresnek, aki az adásvételi szerződésig intézi az ügyeket. Az önkormányzat az eladás előtt is megállíthatja az ügyletet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását