2024. október 3. - Helga

Tojásmosással a kártevő ellen

Az őszi betakarítás idején gyakran látunk a kukoricaföldeken kidőlt töveket, szemhiányos csöveket, és a gazdák is sokszor panaszkodnak a kevés termésre. A kár okozója a legtöbb esetben az amerikai kukoricabogár. Az első példányok 1995-ben jelentek meg, az
2008. szeptember 30. kedd 08:58 - Hírextra
A keszthelyi Georgikon növényvédelmi intézetében mintegy évtizede folytatnak kutatásokat, Nádasy Miklós egyetemi docens irányításával.

- A kukoricabogarat először 1993-ban, Belgrád környékén észlelték. Valószínűleg egy repülőgépes szállítmánnyal került Európába. Észak felé terjeszkedett, s nagyon gyorsan elszaporodott Magyarországon és Romániában. Útját a hegyvonulatok lezárták, de - valószínűleg ismét repülőgépek révén - később a nyugat-európai országokba, Angliába, Olaszországba is eljutott.

 Nemzetközi konferenciákon nyugat-európai szakemberek arról számolnak be, hogy az észlelés után azonnal lokalizálják a területet és irtják a kártevőket. Nálunk ez annak idején nem így történt, szabadon terjedt, s kedvező széljárás idején tíz-húsz kilométert is megtett naponta - mondta el Nádasy Miklós.

A kukoricabogarak elleni védekezést nehezíti, hogy "rejtett" életmódot élnek, mindössze 65 napig találhatók imágó alakban. A petéiket - egyedenként 150-300-at - nyáron rakják le. Ha bibét fogyasztanak, 200-nál is többet, ha a leveleket rágják, ennél valamivel kevesebbet pusztítanak el. Tojásuk rendkívül ellenálló, nincs ellene védőszer, ráadásul tíz hónap is eltelik, mire kikel a lárva.

- A Georgikonon végzett első kísérletek a lárvák ellen irányultak, ugyanis ezek okozzák a legnagyobb károkat. Megrágják a növény gyökereit, súlyosabb esetben "hattyúnyak" alakul ki, kidől a kukorica. A károsodást hatos skálán mérik. A kártétel csak a harmadik skála fölött látható szabad szemmel, a kettes-hármas fokozatot a gazda gyakran észre sem veszi.

Több, mint száz vizsgálat kimutatta, hogy öt-tíz százalékkal hogy már ilyenkor is kevesebb a termés. A lárvák optimális időben a kukoricavetés után két-három héttel kelnek ki. A növényvédő szereket a vetéssel egy időben juttatják ki a földekre, aminek egyik hátránya, hogy mire a lárva kikel, csökkent a hatásuk. A vetőgépeknek pedig nincs megfelelő adagolójuk, amivel egyenletesen ki lehet juttatni a földekre a vegyszert - magyarázta a docens.

Az intézetben folyó kísérletekbe később két egyetemi hallgató, Takács József és Németh Tamás is bekapcsolódott. Kidolgoztak egy gyors tojásmosási eljárást, amivel még vetés előtt ki tudják mutatni, hogy van-e kukoricabogár-pete a talajban. A monokultúrás kukoricatermesztést már a korábbi években sem javasolták, mert ha a bogár megjelenik, a következő évben már sokkal nagyobb károkat tud okozni. Időközben azonban a kukoricabogár más növények, gyógynövények és a napraforgó talaján is megjelent és lerakta a tojásait. Mindez csak akkor okoz gondot, ha a következő évben erre a területre kukoricát vetnek, mert a lárva csak a kukoricán tud kifejlődni. Ha a talajban kimutatják a tojásokat, a gazdát lebeszélik a kukoricavetésről.

- Az imágó júliusban vagy szeptemberben jelenik meg, de már nem okoz akkora károkat, mint a lárva. Kezdetben a leveleket hámozgatja, később a virágzatot, a bibét eszi, aminek következménye a hiányos csőképződés, a károsodott cső. Mivel júliusban már magas a kukorica, a növényvédő szereket csak légi permetezéssel tudják eljuttatni a növényhez.

Az eljárást többször is meg kell ismételni, és nem árt körültekintőnek lenni, mert ha a szomszéd földje fertőzött, egy-két hét múlva ismét betelepszik a kártevő - ismertette Nádasy Miklós, majd összegzésül még hozzátette: - A kukoricabogarat végleg kiirtani nem tudjuk, de meg kell tanulnunk védekezni ellene. A károkat egyelőre csak megfelelő vetésváltással, talajfertőtlenítéssel, vetőmagcsávázással tudjuk a leghatékonyabban csökkenteni. Horvátországban már rezisztens fajtákat alkalmaznak a termesztésben, jó lenne nálunk is előállítani ilyeneket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását