2024. március 29. - Auguszta

Megölte barátnőjét

Tizenegy év börtönbüntetésre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott jogerős határozatában annak a férfinak a büntetését, akit első fokon még tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtottak, amiért agyonverte barátnőjét tavaly nyáron Pécsett.
2008. szeptember 30. kedd 12:40 - Hírextra
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljárt Baranya Megyei Bíróság döntését, és a 32 éves férfit emberölésben mondta ki bűnösnek, de nem látta bizonyítottnak, hogy tettét a vádlott különös kegyetlenséggel követte volna el.

Az ítélőtábla helybenhagyta ugyanakkor az elsőrendű vádlott 34 éves barátjára kirótt, egy év és hat hónap, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésről szóló büntetést, mert a szakápoló a megvert sértettet látva nem hívott mentőt, így elmulasztotta a kötelező segítségnyújtást.

A tényállás szerint a férfi és barátnője 2007. július 7-én egy esküvőn vett részt. A lány elárulta párjának, hogy a vendégek közül egy fiúval szexuális kapcsolata volt, ezért veszekedni kezdtek. A vita tettlegességig fajult: a férfi ütlegelte barátnőjét az utcán, majd a lány kocsijában.

A verést látva a környéken lakók rendőrt hívtak, de mivel a kiérkező járőr tettlegességet már nem tapasztalt, nem intézkedett. A verés azonban folytatódott, a férfi összesen mintegy huszonöt percen át bántalmazta a lányt, majd annak ellenére, hogy nyolc röviditalt fogyasztott, autóval hazavitte.

A lány elvesztette az eszméletét, furcsán, hörögve lélegzett. A férfi ezért felhívta a megyei kórházban dolgozó szakápoló barátját, kérve, hogy jöjjön el hozzá, és segítsen. Barátja megvizsgálta a felismerhetetlenségig összevert lányt. Közölte a férfivel, hogy barátnője életveszélyben van, és azt javasolta neki, hívjon mentőt. Erre a férfi nem volt hajlandó, csak órákkal később, amikor a szakápoló már elment. A szakápoló arra a kérdésre, hogy ő maga miért nem kért segítséget, a bíróság előtt tett vallomásában nem tudott elfogadható választ adni.

A lány három nappal később a kórházban meghalt, halálát sérülései közül a fejét ért nyolc ütés okozta, amelyek következtében agyduzzanat, agyvizenyő alakult ki.

Az elsőrendű vádlott elismerte, bántalmazta a lányt, de tagadta, hogy felelős lenne a haláláért. Magyarázata szerint a barátnője a lakáshoz vezető lépcsőről esett le, attól szenvedett komoly sérüléseket. Ezt a bíróság szakértők véleménye alapján kizárta.

A lány bántalmazásáról több tanú is beszámolt, a másodrendű vádlott pedig arról, hogy a támadó gátolta őt a mentők értesítésében, s pénzt helyezett kilátásba, ha egy orvos ellátja a barátnőjét, s az ügyet sikerül "eltussolni".

Makai Lajos bíró az ítélet indoklásában rámutatott: bár az elkövetés módja hétköznapi értelemben brutális volt, az áldozatot nem érte egyetlen közepesnél nagyobb erejű ütés sem. A behatások csak együtt voltak nyolc napon túl gyógyulóak, ezért a cselekmény jogi értelemben nem minősül különösen kegyetlennek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását