2024. május 10. - Ármin, Pálma

Három gyanúsított őrizetben a tarnadobi támadás miatt

Három férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy lövéseket adtak le és Molotov-koktélokat hajítottak családi házakra hétfőn a Heves megyei Tarnabodon - tájékoztatta kedden az MTI-t a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2008. szeptember 30. kedd 18:20 - Hírextra
Ellenük több emberen elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte Soltész Bálint.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai még hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki a három férfit. Valamennyiüket őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra - tette hozzá a referens.

Az MTI kérdésére Soltész Bálint nem szolgált információval a támadás indítékáról. Mint mondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában erről nem tud nyilatkozni.

Szintén nem tudott magyarázatot adni a történtekre az MTI-nek Pető Zoltán, a település polgármestere, aki egyben cáfolta azokat a híradásokat, hogy őt is földre fektették az intézkedő rendőrök az elkövetők felkutatása során.

Az önkormányzati vezető korábban azt mondta az MTI-nek: idős, csendes, törvénytisztelő emberek estek lőfegyveres és Molotov-koktélos támadás áldozatává.

Pető Zoltán - mint mondta - értetlenül áll a történtek előtt, hiszen idős asszonyok, egy leszázalékolt házaspár és egy fiával élő idős asszony lakja az érintett házakat.

Valamennyien szűkös anyagi körülmények között élnek, ám a polgármester kizárja hogy uzsoraügy állna a háttérben.

Közlése szerint, a négy megtámadott ház közül az egyik, egy 80 éves néni által lakott épületben keletkezett olyan kár, amelynek nyomán lakhatatlanná vált a lakás.

Az asszony kérése nyomán az önkormányzat segítséget nyújt a kár helyreállításához - tette hozzá.
Tarnabod az első falu volt az országban, amely részt vett a szociális tárca és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat befogadó falu programjában, a hajléktalanok letelepedésének segítésében.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a megtámadottak egyike sem befogadott, mindannyian tősgyökeres tarnabodiak.

A megtámadott épületek ugyanabban a faluszéli utcában állnak, illetve a támadók lőfegyverből adták le a lövéseket.

A Molotov-koktélos támadás nyomán egy épületben keletkezett tűz. Meggyulladt egy ablakkeret, illetve egy szőnyeg. A lángokat a bennlakók megfékezték, így a kiérkező tűzoltóknak csupán a parazsat kellett eloltaniuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását