2024. április 16. - Csongor

Kizárattatott

Ma megerősíttetett az MDF országgyűlési frakciójának pénteki döntése: kizárták Almássy Kornél korábbi alelnököt, a lehallgatási ügyben érintetté vált Dávid Ibolya-kihívót. A frakcióülés zárt ajtók mögött zajlott, így csak a végeredmény ismert. Meg a menü:
2008. szeptember 29. hétfő 14:39 - Szalay Gergely
Délelőtt tíz körül, amikor az ominózus ülés kezdődne, szinte csak az újságírók várnak a frakció tárgyalója előtt. Helyesbítve kicsikét: a hírek szerint néhányan már vannak bent. Így Herényi frakcióvezető mindenképpen. Dávid Ibolya Birminghamben van, rá nem is kell számítani a továbbiakban, Csáky András vonata pedig késik (olyannyira, hogy végül be sem fut, de ez egy másik történet)– ennyi információt sikerül összekapirgálni. Érkezik Boross Péter is, egykori titokügyi miniszterként mukkot sem válaszol a felé záporozó kérdésekre. Csak int az újságjával, és megy befelé az ajtón, de konkrétan egy darab szót sem hajlandó szólni. Pettkó András sem segít sokkal többet, ő szavazásra jött (ezt azonban nélküle is sejtettük). Árnyalattal szórakoztatóbb a szokatlanul borostás Katona Kálmán, aki a kérdésre (Almássy úr tagja még a frakciónak?) annyit mond: bemegy, megnézi. És tényleg. Csak tájékoztatást nem ad. Igaz, nem is ígért.
 


Szerencsére nem is kell, az érintett ugyanis csak utána érkezik: ő viszont tudja, hogy még tagja a frakciójának. Még. De a kizárásáról nem akar lemaradni, haladna befelé. Beszélt egyébként Herényivel, így a pénteki kizárást továbbra is törvénytelennek tekinti. A többiek is valószínűleg, máskülönben nem lennének itt. Meglátjuk, mi lesz a mai ülés vége – mondja. A további lépéseket még megfontolja – mondja. Valamiért van egy olyan gyanúnk, hogy ennél sokkal több érdemi infónk nem lesz.

A sajtó persze nem mehet be (vágóképezni sem, pedig nyilván csak azokat szeretnénk, világért sem hallgatózni, hát hogyne: ha játszunk, hát játsszunk!), csak a párt egyik felelőse néz ki. Tetszetős viszont az indoka: pogácsát esznek a bentiek, nem verekednek. Nem kell rosszra gondolunk. Azt viszont olyan csúnyán csinálják, hogy nem merik megmutatni a sajtó képviselőinek. Ha nem is feltétlenül hisszük az indok minden betűjét el, legalább szellemes, ezért szeretjük.

Valami azért viszont mégiscsak lehet benne: Hanczár János sajtós jó kapcsolatokon dolgozik az egyik kereskedelmi televízióval, egy darabot kicsempész a riporter kolleginának (nem tartjuk kizártnak, hogy tényleg csak a személynek akarna kedveskedni, a kisasszony előhívja a jobban nevelt urakból a lovagiasságot). Ennél izgalmasabb jó ideig nem is nagyon történik. Várunk, a sajtó képviselői unják az eseménytelenséget, és különböző mondókákon agyalunk, hátha előkerülnek (a csiga-bigára nem reagálnak). Császár Attila még diszkrét kopogtatással is próbálkozik, de ő sem gondolja komolyan. Csinos hölgy tűnik fel az ajtóban, villognak a vakuk, de hiába: ő sem Almássy Kornél (Kornélia legfeljebb, de megbocsátjuk neki. Neki tulajdonképp bármit, de ez egy másik, szexista történet, egy bekezdésen belül ez már túl sok mára).

Aztán idővel csak előkerül Almássy is: igen, most tényleg végleg kizárták – mondja. És Herényi még egy normális kizárást sem tud megszervezni: lám, pénteken nem tudták szabályosan kitenni a szűrét, másodszor is neki kellett futni. Viszont most formálisan sem lehet belekötni az eseményekbe, Almássy nem frakciótag több, a pártnak egy darabig még viszont tagja (kell egy határozat, aminek meghozatalához össze kell hívni az országos választmányt, aminek nyolc napos határideje van – péntek-szombat körül még meglehet, ha a múlt pénteket vesszük alapul). Azt majd kivizsgálják, a pénteki döntés ellen mit tudnak lépni, ez most másik sztori. Meglepi, hogy Dávid Ibolya nincs jelen, és a szombati csekélyebb támogatására hivatkozik (az összes szavazásra jogosult 54 százaléka, a jelen lévők kétharmada támogatta az elnök asszonyt szombaton – azaz a többség, de talpas madöfösök szerint ez lehetett volna sokkal szorosabb is, ha...). Van megjegyzése arra is, hogy már múlt péntektől letiltották telefonját és az általa kiadott parlamenti belépőket is. Balkáni – ezt a szót használja az eljárással kapcsolatban. A szükséges jogi lépéseket meg fogja tenni, új széke helyén gondolkodik – ez technikai kérdés lesz igazából de valamit valószínűleg mondani kellett. Azt még nem tudni, visz-e magával valakit (ha igen, veszélybe kerülhet a párt frakciója is). Szerinte az ő saját példája egyértelmű: így jár az, aki szembeszegül a vezetéssel és megkérdőjelezi a dávidi politikát. Csáky András végül nem volt jelen, erősíti meg a hírt – neki van tisztességes, becsületes állása, emiatt nem ért rá – sajátos megközelítés a hallgatói önkormányzatokból a nagypolitikába lendülő ifjú politikustól, de ő tudja. A pártnak mindenesetre formálisan még tagja, a további lépéseken még gondolkodik: érdemes-e lépni, és mit.

Herényi Károly is megerősíti az elhangzottakat: a frakció maradt döntésénél. A pénteki döntés formailag nem volt tökéletes, ezt ő is belátja. Elegáns nem, ezzel is egyetért. Gyors döntés volt, nem elegáns – mondja, és a mai történtekről elárulja: sok dicséretet nem kapott korábbi alelnök. Akinek a kizárását hamarosan hivatalosan is megerősítik, attól pedig Herényi nem tart, hogy visz magával másokat. Maradunk ennyiben.

A liftnél várva még elkapjuk Almássy egy telefonját: kizártak, mondja. Reméljük, a vonal másik végén nem lepődik meg senki sem.

Ennyit erről.

Fotók: Fejér Bálint
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását