2024. május 6. - Ivett, Frida

Az MSZP nem akar fenyegetni SZDSZ-es politikusokat

Az MSZP nem akar fenyegetéssel szavazatot szerezni a költségvetés megszavazásához - közölte Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
2008. szeptember 26. péntek 08:58 - Hírextra
Juhász Ferenc ezzel arra reagált, hogy Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője korábban a műsorban azt mondta: az MSZP "kecsegtető ajánlatokkal" akarja rávenni az SZDSZ-es politikusokat, hogy igennel szavazzanak a költségvetésre.

A politikus leszögezte: nem készülnek olyan lépésekre, amelyek SZDSZ-eseket fenyegetnének. "Tartósan, fenyegetettséggel (...) nem lehet működtetni pártot és koalíciós együttműködést" - hangsúlyozta. Nem akarják a korábban liberális politikusok által vezetett tárcák működését átnézni, és ezzel "nehéz helyzetbe" hozni SZDSZ-eseket. Közös kormányban voltunk, közös a felelősségünk - jelentette ki.

A lehallgatási botrányról Juhász Ferenc elmondta: a mintegy harminc felvételből a Fidesz csak hetet hozott nyilvánosságra. Amennyiben az összes hangfelvételt nyilvánosságra lehetne hozni, akkor Juhász Ferenc szerint egyértelműen kiderülne, hogy az MSZP-nek van igaza.

A politikus közölte: kezdeményezné, hogy az összes beszélgetés kerüljön nyilvánosságra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását