2024. május 6. - Ivett, Frida

Majd mi segítünk a Fehéroroszoknak

Magyarország szívesen segítene Fehéroroszországnak a demokrácia megerősítésében, erről akár egyszer kétoldalú megállapodás is születhet a kínai és a vietnami példa alapján - mondta Göncz Kinga külügyminiszter pénteken Budapesten az MTI-nek.
2008. augusztus 29. péntek 20:30 - Hírextra
"Magyarországnak részben Kínával van egy emberi jogi párbeszéde, részben Vietnam számára ajánlottuk fel, hogy az átalakulás folytán szerzett tapasztalatainkat megosztjuk az országgal. (...) El tudom képzelni, hogy ez a közeljövőben felmerülhet Fehéroroszország kapcsán is. Azt, hogy mikor lehet ebből megállapodás, azt nem tudom megmondani" - hangsúlyozta Göncz Kinga az első budapesti nemzetközi emberi jogi konferencia után az MTI-nek nyilatkozva.

Fehéroroszország rendkívül fontos Magyarország számára, éppen ezért nyílt meg a közelmúltban a magyar nagykövetség Minszkben. A diplomáciai képviseletet is azzal a céllal állította fel Magyarország, hogy segítse az ottani demokratizálódási folyamatokat. A nagykövet már fel is vette a kapcsolatot az érintett civil szervezetekkel - mutatott rá.

Az MTI kérdésére Göncz Kinga hozzátette: Fehéroroszországban, úgy tűnik, jó irányba haladnak a folyamatok, de egyelőre nem tudni, hogy mikor lehetnek például teljesen szabad választások az országban. Nagyon nehéz megmondani, mikor jut el egy ország addig, hogy ott olyan választások legyenek, amelyek során az állampolgárok szabadon szavazhassanak, ahol az ellenzéknek hasonló esélyei vannak, mint a hatalmon lévőknek. Nem tudjuk, hogy mikor ér el ide Fehéroroszország - tette hozzá.

A budapesti nemzetközi emberi jogi konferenciára Fehéroroszországból is érkeztek civil szervezetek képviselői, volt azonban olyan állam, amely nem engedte el képviselőjét a tanácskozásra - mondta a tárcavezető.

A megbeszélést értékelve a külügyminiszter a tanácskozáson elhangzottak közül kiemelte: szó volt arról, hogy az emberi jogvédőknek speciális vízumot kellene kapniuk, így könnyebben végezhetnék munkájukat. Fontos lenne az információáramlás segítése is. Az is felvetődött, hogy az Európai Uniónak konfliktusokat megelőző programokat kellene kidolgoznia - fűzte hozzá.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett tanácskozást azzal kapcsolatban szervezték meg, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 60 éves, 15 évvel ezelőtt alakult meg az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala, az emberi jogvédőkről szóló nyilatkozatot pedig tíz éve fogadták el - mondta Göncz Kinga.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását