2024. május 7. - Gizella

Út a munkához

Októberben nyújtja be az Országgyűlésnek az "Út a munkához" programhoz kapcsolódó törvénymódosításokat a szociális tárca, amely azzal számol, hogy ennek segítségével több mint 80 ezer ember fog segély helyett dolgozni.
2008. szeptember 24. szerda 13:42 - Hírextra
A javaslat hat jogszabály módosítását tartalmazza - tudta meg az MTI szocialista forrásból.
A kormányszóvivő szeptember közepén jelentette be, hogy a középtávú munkaprogram szerint a szociális és munkaügyi miniszternek október közepéig van ideje elkészíteni javaslatát a szociális segélyezési rendszer és a közfoglalkoztatási programok szétválasztására.

Az MTI birtokába került dokumentum szerint a rendszeres szociális segélyezettek mellett egy másik, új ellátási kategóriát hoznának létre, a közfoglalkoztatási támogatásban részesülőkét.
Jelenleg kétszázezer ember kap rendszeres szociális segélyt. Ennek mintegy fele munkaképtelen, ők továbbra is ebben a kategóriában maradnak. Akik viszont munkaképesek, azoknak jövő januártól kötelezően álláskeresési megállapodást kell kötniük a állami foglalkoztatási szolgálattal. Ha sem így, sem az önkormányzaton keresztül nem tudnak munkát találni, akkor a helyhatóság az öregségi nyugdíjminimum összegével megegyező mértékű, úgynevezett közfoglalkoztatási támogatást folyósít számukra.

A tervezetből az derül ki, hogy a rendszeres szociális segély megállapításának szabályai nem módosulnak, a közfoglalkoztatási támogatás mértéke viszont meghatározott összeg, idén 28.500 forint.

A dokumentum szerint a két kategória közt van átjárási lehetőség.
A 35 év alattiakra speciális szabályokat vezetne a tervezet. Számukra az elsődleges nem a foglalkoztatásban, hanem a képzésben való részvétel.

A közfoglalkoztatásban részt vevők jogosulttá válnak a társadalombiztosítás természetbeni és pénzbeli ellátásainak teljes körére, így ezt a nyugdíjjogosultság megállapításánál is figyelembe veszik.

A törvény szigorúan büntetné azokat, akik megszegik az együttműködési kötelezettséget vagy feketén vállalnak munkát. Előbbi megszegése azzal jár, hogy törlik az álláskeresők nyilvántartásából, amellyel együtt a közfoglalkoztatási támogatása is megszűnik.
Akik illegálisan vállalnak munkát, azokat első alkalommal figyelmeztetik, másodszor három hónapra megvonják támogatást, a harmadik alkalom után pedig megszűnik a támogatás folyósítása.

Az anyag rögzíti: a munkavégzéssel töltött napokra nem támogatás, hanem munkabér járna, amelyet a minimálbérre vonatkozó szabályok szerint kellene megállapítani.

Az "Út a munkához" program - kormányzati számítások szerint - 230 ezer emberrel számol. Ebből 100 ezren lesznek azok, akik továbbra is rendszeres szociális segélyt kapnak, 130 ezren pedig bekerülnek a kötelező közfoglalkoztatási programba. Számításaik alapján azonban potenciálisan ennél kevesebb, 105 ezer ember vesz majd részt a közfoglalkoztatási programban, mert tizenötezren átképzésre mennek, ötezren nem működnek együtt és ugyanennyien kikerülnek a rendszerből.

A tervezetből kiderül, hogy valójában még ennél is kevesebb embert tudnak majd közfoglalkoztatásra kötelezni, nagyjából hatvanezret, mert lesz akiknek nem tud munkát adni az önkormányzat. A tervezet számol viszont azzal, hogy húszezren a munkaerőpiacon helyezkednek el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását