2024. május 7. - Gizella

Juhász számadás

A gazdasági év végéhez kötődő, ősi népi szokás felelevenítésére kerül sor szeptember 26-án, pénteken a hódmezővásárhelyi Árpád utcai Tájházban, ahol juhász számadást tartanak a helyiek az ősz beköszöntével - közölte kedden az MTI-vel a Tornyai János Múzeu
2008. szeptember 23. kedd 21:32 - Hírextra
Medgyesi Konstantin elmondta: a Szent Mihály-napi program már hagyományosnak tekinthető, ugyanis harmadik alkalommal várja színes kínálatával az érdeklődőket.

Elődeink ezt a nevezetes őszi fordulót, amikor a nyáj beszorult a legelőről, összekötötték az elszámolással és a pásztorfogadás szertartásával. Régen a juhokat Szent György-napkor hajtották ki a szabadba. Ekkor a gazdák vendégelték meg az őrzőket, hogy azok minél derekasabban gondoskodjanak majd az állataikról. Szent Mihálykor viszont a pásztorok lakatták jól a tulajdonosokat az elégedettség elnyerésére, és a szezon bő megfizetésének reményében.

Ilyenkor került asztalra a saját készítésű birkaétel, sajt, a befőzött lekvár, a szőlő és a finom borok. Az őszi gasztronómia mellett, hajnalig tartó zeneszóval és énekkel telt a mulatság. Eközben a pásztorok átadták állataikat, megkapták bérüket, és vagy elszegődtek korábbi munkaadóikhoz, vagy új után néztek. Ezt a hangulatot és élményt szeretné átadni majd a nap programja - tette hozzá a szóvivő.

Szent Mihály a katolikus hagyományban arkangyalként, a mennyei seregek harcosaként, a gonosz legyőzőjeként szerepel. Gyakran ábrázolják mérleggel a kezében, alakja a magyar Szent Koronán is megtalálható. A népi felfogás szerint ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Ünnepe egyben a kisfarsang kezdete, a lakodalmak ideje is.

A hódmezővásárhelyi rendezvény főszereplője a makói Dani János lesz, akinek családjában már öt nemzedék óta vannak pásztorok. A férfi a hagyományőrző napon bemutatja a birka nyúzásának és nyírásának technikáját és kóstolót tart az általa készített ételekből is. A délután lesz kobaktök-, illetve ostorkészítés, állatsimogató, lovasbemutató, ugratóverseny, vetélkedők és pásztorzene. A program keretében bemutatják a tűz szentségét, a taplóval és a kovával meggyújtott lángot is.

A pásztorkultúra tárgyi eszközeiből egyébként szeptember 18-án nyílt kiállítás a vásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban. A magángyűjtők anyagából október 5-ig látható tárlat a gazdag múltú pásztorkultúrát reprezentálja.

Az érdeklődők megtekinthetik a hagyományos technikával készült botokat, karikásostorokat, dohányzacskókat, bicskatokokat, tarisznyákat, szűröket, ruhákat, mellényeket és kalapokat. Emellett a pásztortűz gyújtásához és a szabadtéri főzéshez szükséges eszközöket - kovaköveket, bográcsokat és üstöket - is bemutatják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását