2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kihelyezett tárgyalás a Prikkel-ügyben

Helyszíni bizonyítási kísérlettel, kihelyezett tárgyaláson, az N. család mezőszilasi házánál folytatódott hétfőn a Prikkel házaspár megölésével vádolt ifjú N. József és édesapja büntetőperének tárgyalása; a pert a Fejér Megyei Bíróság november 7-ére napol
2008. szeptember 15. hétfő 18:34 - Hírextra
A mezőszilasi ifjú N. Józsefet és édesapját - társtettesként - előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel, továbbá jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják.
A bűncselekmény elkövetését a korábbi tárgyalásokon idősebb N. József elismerte, a fia viszont nem vallotta magát bűnösnek, állítva, hogy ő nem bántalmazta Prikkeléket.

A kihelyezett tárgyaláson -, ahova kommandósok kísérték a vádlottakat - idősebb N. József megmutatta, hol történt a bűncselekmény, miként bántalmazta Prikkel Tamást és feleségét, fia viszont fenntartotta korábbi vallomását. A tényállás tisztázása végett orvos szakértők is részt vettek a tárgyaláson.

A vádirat szerint ifjú N. József édesanyjával közös cége bővítésére 2005 augusztusában havi kamatra 10 millió forint kölcsönt vett fel Prikkeléktől. A kölcsönadó Prikkel Tamásné volt, fedezetül az N. család mezőszilasi ingatlana szolgált.

Az adós kezdetben rendesen fizette a kamatokat, majd előbb a tőketartozás esedékes felét nem fizette meg az írásos megállapodásban rögzített határidőre, majd 2006 novemberében, decemberében a kamatokkal is adós maradt. Azok kifizetésére december 29-ig kapott haladékot.

A vádirat szerint apa és fia, hogy szabaduljanak az adósságtehertől, elhatározták, megölik Prikkeléket, majd holttestüket, emberrablásnak álcázva a bűntényt, eltüntetik. A tartozás kifizetésének ürügyével december 29-én házukhoz csalták a házaspárt, ahol közölték velük, nem tudnak fizetni. Szóváltás alakult ki köztük, majd a vádlottak agyonverték őket. Holttestüket Prikkel Tamás terepjárójának hátsó ülésére, illetve csomagtartójába tették, s a kocsit a szomszédos község határában egy elhagyott, nehezen megközelíthető völgykatlanban felgyújtották.

A kiégett roncsot, benne - a DNS-vizsgálat által is igazoltan - Prikkelék földi maradványaival az időközben előzetes letartóztatásba helyezett ifjú N. József útmutatása alapján találták meg 2007. január 4-én.

A bíróság a kocsi felgyújtásának és megtalálásának helyszínét is meg szerette volna tekinteni, de a völgykatlant a szakadó eső és az átázott talaj miatt nem lehetett volna megközelíteni.

Amennyiben azt a bíróság szükségesnek ítéli, egy későbbi időpontban esetleg sor kerülhet erre.
A kihelyezett tárgyaláson ifjú N. József és védője nyolcmillió forint óvadék ellenében kérte a vádlott szabadlábra helyezését. A bíróság a kérést a helyszíni tárgyalást követően bírálta el, s elutasította.

A november 7-i tárgyaláson az ügyben szakvéleményt adó szakértőket hallgatja meg Édl Gabriella tanácsvezető bíró elnökletével a büntetőtanács.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását