2024. május 8. - Mihály

Apácák börtönben

Öt apáca énekel és táncol hétfőn a szegedi Csillag börtönben, a büntetésüket töltő fogvatartottak a vasárnapi premiert követően egy ajándék előadáson láthatják majd Dan Goggin világsikert aratott Apáca-pác című musicaljét az Árnyszínház produkciójában.
2008. szeptember 11. csütörtök 11:41 - Hírextra
Bozó Bea, a Szegedi Fegyház és Börtön sajtóreferense elmondta, Janik László, a darab rendezdője a hónap elején kereste fel az intézetet azzal, hogy Márkus Judit, Papp Gabriella, Varga T. Zsuzsa, Szilágyi Annamária és Kürtös Petra a Csillag színpadán is eljátszanák az öt apáca humoros történetét.

Az intézet megbízott parancsnoka, Kiszely Pál dandártábornok a napokban oklevéllel jutalmazta a néhány hete befejeződött V. Dankó Pista Fesztiválon kiváló és eredményes teljesítményt nyújtó fogvatartottakat, a darabot elsősorban ők tekinthetik meg, de az előadásra mások is jelentkezhetnek.
Magyarországon már több színház, társulat tűzte már műsorára Dan Goggin Apácák című művét, Szegeden az IH Rendezvényközpontban vasárnaptól eredeti címén láthatja majd a közönség a művet, melyben igazán megmutathatja magát az apácákat alakító öt színésznő.

Dan Goggin - aki a szöveg mellett a darab zenéjének szerzője is - története a Szent Helén-hegyen álló apácazárdában kezdődik. A nővérek csendes, egyszerű mindennapjait váratlan katasztrófa szakítja meg: amíg öten a szomszédos Mária-dombon bingóznak, az otthon maradt nővérek halálos ételmérgezést szenvednek a meggondolatlan Júlia nővér gombalevesétől. Az életben maradottakra vár a feladat, hogy elbúcsúztassák és eltemettessék megboldogult társaikat.

A pénz azonban kevés, és hiába próbálnak képeslap-árusítással segíteni a helyzetükön, a halottak közül négyen egy hűtőládában várják, hogy a lelkes kis csapat megszerezze a végtisztességükhöz hiányzó összeget. Az életben maradt öt nővér elmegy a közeli színházba, ahol egy showműsor előadásával igyekszik előteremteni a temetéshez szükséges pénzt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását