2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szerelemből börtönbe

Megöltem egy embert, büntessenek meg - ezzel állított be a rendőrségre a Moszkva melletti Volokalamszkban élő Natasa Sz., de először a rendőrök nem hittek a büntetlen előéletű fiatal nőnek, aki azt hajtogatta, hogy férje után ő is börtönbe akar kerülni.
2008. szeptember 8. hétfő 08:00 - Hírextra
A férj, Igor állása elvesztése után lopásra adta a fejét, s Natasa hiába próbálta lebeszélni - nem először -, néhány évi börtönre ítélték.

Két héttel Igor ítéletének kimondása után jelentette fel magát Natasa. A rendőrök nem hittek neki, mert a megnevezett időszakban senkinek az eltűnését nem jelentették. Natasa azonban addig erőszakoskodott, amíg elmentek vele a városon túlra, ahol a nő megmutatta, hol temette el áldozatát.

Nagy volt a rendőrök csodálkozása, amikor valóban egy hullát találtak ott, s Natasa vallomása alapján szikrányi kétely sem maradt, hogy ő tette el láb alól az illetőt. A dolog egy évvel korábban, egy piknik alkalmával történt, amikor volt kedvese megpróbálta megerőszakolni Natasát. Ha a nő nem jelenti fel magát, alighanem soha nem derül ki, hogy megöltek egy embert.

Natasa Sz. a férjét követve végre börtönbe kerülhetett, de nem mondható túl szerencsésnek: hét évre ítélték, vagyis pár évvel tovább lesz rács mögött, no és természetesen egészen más börtönben tölti büntetését, mint imádott Igorja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását