2024. április 19. - Emma

Meddig húzza Gyurcsány?

Gyurcsány Ferenc bajban van. Az SZDSZ nem tárgyal a programról szakértői kormányt szeretne. Ez pedig a Gyurcsány-korszak végét jelzi. Kérdés már nem is az ő személye, hanem utódjáé. Ki az, aki esetleg egy új koalíció megkötésének záloga lehet?
2008. szeptember 5. péntek 14:39 - Pénzes Dávid
Az SZDSZ ma bejelentette: szakértői kormányra tesz javaslatot a parlamenti pártoknak. Fodor Gábor a párt elnöke azt mondta, a Megegyezés címet viselő programról nem kíván egyeztetni a szocialistákkal, kizárólag a szakértői kormányról hajlandó tárgyalni. Azt is világossá tette, az SZDSZ által elképzelt új kormány élén semmiképpen sem állhat Gyurcsány Ferenc.

Bekeményítettek

Fodor Gábor pénteki nyilatkozata
A pártelnök úgy véli, hogy az ország érdekét ez szolgálná a leginkább, ugyanis a szakértői kormány meg tudná teremteni a stabilitás és a növekedés feltételeit, és egy ilyen kabinet állíthatná vissza a leggyorsabban a közbizalmat.
Úgy tűnik tehát az SZDSZ bekeményített. Ez pedig gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc hosszú agonizálásának a végét jelentheti. Nagyon valószínűnek látszik, hogy Gyurcsány Ferenc még a költségvetési szavazás előtt benyújtja lemondását – mondta a Hírextra megkeresésére Juhász Attila, a Political Capital elemzője. Véleménye szerint ez a legvalószínűbb forgatókönyv, bár jóslásba nem bocsátkozik, hiszen mint mondta a jelenlegi politikai helyzet rendkívül képlékeny, kiszámíthatatlan. Úgy látja, a pártok sokszor úgy lépnek meg valamit, hogy a következő lépésükről még fogalmuk sincs.

Az SZDSZ mozgástere nagyon szűk és az MSZP-vel folytatott programvita továbbra is fennáll – folytatta a szakértő. A párt tisztában van a társadalom politikaundorával, így a szakértői kormány ötlete jó szlogen lehet. Ám a politológus ezt másképp nevezné: ha esetleg az MSZP és az SZDSZ megegyezik egy új kormányfőről, valamint új kormányról, az a koalíció újrakötését jelentené, nem pedig egy szakértői kormány megalakulását.

A környező országokban volt már példa szakértő kormányra, ám ezek nagyon rövid életűek voltak. Vagyis ha valamiféle megegyezés nyomán szakértőkből álló kormány jönne létre, a politikai szükségszerűség azt mondja, az sem húzná sokáig. Felkészülhetünk tehát arra: Magyarországnak még az eredetileg megtartandó 2010-es országgyűlési választások előtt új kormánya lesz.

Ellenzéki megegyezésre kicsi az esély

A szakértői kormány létezésének elméletben az is alapja lehet, ha a jelenlegi ellenzék összefogásával alakul meg. Ez azonban a legvalószínűtlenebb. Az ellenzék csak akkor tudná ezt megtenni, ha az SZDSZ is teljes erejével mögé állna, ám az SZDSZ, MDF és Fidesz-KDNP között nagyobb a szakadék annál, hogy megegyezésre jussanak. Ráadásul a közvélemény-kutatások eredményei miatt a Fidesznek esze ágában sincs szakértői kormányhoz asszisztálni: neki az előrehozott választások a célja.

Egy biztos: ahhoz, hogy szakértői kormány alakuljon, a mostaninak le kell mondania. Ha ez megtörténik a következőképpen alakul alkotmányjogilag a helyzet: az államfő, figyelembe véve a parlamenti erőviszonyokat kijelöl egy miniszterelnököt, akit a parlamenti többség vélhetőleg elfogad. Ez a jelenlegi helyzetben elég kusza, hiszen ha most körbenézünk az országgyűlésben a legnagyobb frakció a Fideszé. Vagyis még az a furcsa szituáció is elképzelhető, hogy a Fidesz jelöltjét fogja Sólyom László jelölni.

Ám nyilvánvalóan egy ilyen helyzetben az ex-koalíció összeül és ha sikerül megegyezniük jelöli a saját emberét, aki mögött így az (SZDSZ – MSZP-s) többség felsorakozik. Vagyis marad a 2006-os felállás: koalíciós kormány. De ki lehet az, aki mögé beáll a kölcsönös sértődésekkel, személyi ellentétekkel teletűzdelt liberális és szocialista elit? Lehetne nevekkel dobálózni, de ez nyilvánvaló időpocsékolás. Egyelőre ugyanis nem látszik a politikai palettán olyan személy, aki ezt a kényes helyzetet megoldhatná.

Új választások?

Ha azonban a Parlament nem tud megegyezni a miniszterelnök személyéről, magyarul senki nem kap 50 százalék plusz egy fős többséget – és mindezt négyszer eljátsszák – akkor az államfő feloszlatja az országgyűlést és új választásokat ír ki.

Az SZDSZ most olyan folyóra evezett, aminek nem látja a végét: nem tudja, hol várja a vízesés, vagy merre evezhetne biztonságos vizekre. Elképzelhető persze hogy bejön a húzás, és a kormánybuktatásban játszott szerepe miatt megnő a népszerűsége. Egy esetleges előrehozott választásoknál folytathatna olyan kampányt, amely pont erre a tényre építene. Kérdés, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz az ellenkampányhoz képest, amit majd minden bizonnyal a Fidesz és az MDF fog folytatni a liberális párt koalícióban való kormányzásáról.

De a kérdést úgy is feltehetjük az SZDSZ kapcsán: bátrak vagy őrültek?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását