2024. március 29. - Auguszta

Százhúsz éves a magyar elektromos közvilágítás

A magyar elektromos közvilágítás 120. évfordulójáról a Fényes Napok Fesztivállal emlékezik meg csütörtöktől Mátészalka, ahol 1888-ban az országban elsőként gyulladtak ki az árammal működő utcai lámpák.
2008. szeptember 3. szerda 13:15 - Hírextra
Az elektromos közvilágítás kialakításával Mátészalka öt évvel előzte meg Budapestet - mondta Szabó István polgármester az MTI-nek. Az érdekesség kedvéért hozzáfűzte azt is, hogy a szatmári városban ugyanabban az évben gyulladtak ki villanylámpák, mint New York-ban, és a francia főváros, Párizs is csak két évvel előzte meg a szolgáltatással a jelenleg 18 ezer lakosú magyar települést.

Mátészalka fejlődése történetének egyik legjelentősebb eseményéről a Fényes Napok Fesztivál pénteki napján konferencián emlékeznek meg.

A fesztivál kulturális programja csütörtökön kezdődik az Esze Tamás Gimnázium belső udvarán a Chagall Klezmer Band zenekar koncertjével. Majd Tamus István, festő- és grafikusművész kiállítását nyitják meg, koncertet ad továbbá a német Oberkocheni Sinfonietta Vonós Kamarazenekar, a G-Jam Project Együttes, s éjfélig a város diákjainak részvételével rendeznek szórakoztató versenyeket, bemutatókat.

Pénteken nyolc helyszínre várják az érdeklődőket, köztük non stop gasztronómiai rendezvényre, népművészeti kiállításra, fáklyás felvonulásra és tűzzsonglőrök műsorára, valamint az Irigy Hónaljmirigy, a Nelson zenekar és a Back II Banck együttes koncertjére.

A négynapos fesztivál szombaton magyar, német és román svábtelepülések művészeti csoportjainak műsorával, a helyi Szatmár Néptánc Együttes gálaelőadásával, a Hooligans zenekar koncertjével, illetve hajnalig tartó utcabállal folytatódik. Vasárnap operettelőadással zárul a program, a Klasszikus Magyar Operettért Alapítvány társulata Huszka Jenő és Martos Ferenc Lili bárónő című darabját mutatja be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Don Caló
2008. szeptember 3. 14:55
...valszeg a (ballib) médiánál az Romániának számít...
sajnos.
F.Gy.
2008. szeptember 3. 13:29
Sajnos téves a közölt információ.
Magyarországon először Temesváron volt elektromos utcai világítás.
Az első lámpákat már 1884-ben felszerelték!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását