2024. április 19. - Emma

MSZP: a jóléti kiadások nem kurtíthatók

A jövő évi adóváltozásokról az MSZP-n belül lefolytatott belső vitákon eddig az volt a többségi álláspont, hogy a jóléti kiadások nem kurtíthatók - mondta Tukacs István szocialista képviselő, a miniszterelnök adóügyi megbízottja szerdán az MTI-nek.
2008. szeptember 3. szerda 12:37 - Hírextra
A szocialista frakció túlnyomó többsége nem kívánt hozzányúlni sem a nyugdíj, sem a segélyezés, sem a családtámogatás, sem az oktatás, sem az egészségügy rendszeréhez - közölte a politikus.
Mint kifejtette, ezekről a területekről eddig nem akartak forrást kivonni arra a célra, hogy azokból az adócsökkentést ellentételezzék. A parlament költségvetési bizottságának szocialista tagja szerint az állami kiadások sem csökkenthetők tovább, mert azok jó része bérköltség, további elbocsátásokra pedig nem készül a kisebbségi kabinet.

Tukacs István kiemelte: a részeltek ismerete nélkül nem tudja megmondani, hogy a képviselőcsoport a pártvezetés és az SZDSZ tárgyalása után kimozdul-e eddigi álláspontjáról.

A két párt kilátásba helyezett megbeszélése kapcsán úgy fogalmazott: ki kell derülnie, hogy a gazdasági versenyképesség erősítése mit követel meg a társadalomtól az SZDSZ szerint. "Kérdés, hogy ezekhez az elképzelésekhez lehet-e parlamenti többséget biztosítani" - emelte ki az adóügyi megbízott.

Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője az MTI-nek azt mondta, minden olyan megoldás, ami a gazdasági növekedés, a költségvetési egyensúly és a szociális biztonság követelményének megfelel, számunkra tárgyalási alap. Hozzátette: ezekhez az elképzelésekhez eddig is és ezután is nyitottan állnak hozzá.

A szocialista frakció munkacsoportjának vezetői csütörtökön tanácskoznak, ekkor tudnak meg részleteket a pártelnökség keddi döntéséről.

Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként kedden jelentette be, hogy közvetlen politikai tárgyalást kíván folytatni az SZDSZ-szel arról, hogyan tudják "a mainál szélesebb együttműködésben a parlamentben, esetleg a kormányban szolgálni Magyarországot". A kormányfő azt mondta, az SZDSZ minden konkrét javaslatát megfontolják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását