2024. március 29. - Auguszta

Kritikus a helyzet

Magyarországon a szurkolók csak a sikereket nézik, azt viszont nem, hogy milyen út vezet a teljesítményhez - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának egyetemi tanára.
2008. szeptember 2. kedd 16:08 - Hírextra
Földesiné Szabó Gyöngyi szerint az olimpiai sikerek ellenére sem adottak a feltételek a vízilabdában, csak a lelkesedés, az edzők szorgalma viszi előre a sportágat, miközben az Egyesült Államokban Magyarország nemzeti sportjának tartják a pólót. Szabados Gábor sportközgazdász pedig úgy vélekedett: a vízilabdázók elismertsége jónak mondható Magyarországon, de ez csak az élsportolókra vonatkozik, mert a sportágnak nincs tömegbázisa.

A vízilabda valóban nemzeti sportnak számít Magyarországon, mert ez a legsikeresebb csapatsportág, de a hagyományokat tekintve sokáig a labdarúgás töltötte be ezt a szerepet - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának egyetemi tanára.

Amerikai sportolók szerint ugyanis a póló nemzeti sport Magyarországon, ezért is nyert Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata sorozatban három olimpiát. Földesiné Szabó Gyöngyi hozzátette: a sikereknek köszönhetően lassan a vízilabda népszerűbb lesz a labdarúgásnál is, a korábbihoz képest kevesebben néznek futballmeccseket és többen vízilabdát.

Az egyetemi tanár hangsúlyozta: a magyar szurkolók a sikereket várják, de az öröm kérészéletű. Csak a teljesítményt nézik, az ahhoz vezető utat kevésbé - tette hozzá.

Nincs reális alapja összehasonlítani egy amerikai és egy magyar sztársportoló elismertségét, hiszen teljesen más lehetőségei vannak egy versenyzőnek az Egyesült Államokban- emelte ki Földesiné Szabó Gyöngyi, aki szerint azok a feltételek, amelyek egy tengerentúli sztársportolónak rendelkezésre állnak, itthon nincsenek meg egyik sportágban sem.

Az állam nem támogathat minden sportágat

Szelektálni kellene, hogy melyek azok a sportágak, amelyeket valóban kiemelten támogat az állam, és melyek azok, amelyekhez csak létesítményeket biztosít - vélekedett az egyetemi tanár. Hozzátette: azt nem lehet elvárni a jelenlegi gazdasági körülmények között, hogy az állam minden sportágat kiemelten támogasson.

A vízilabdát a lelkesedés tartja össze, ezt pedig nem lehet anyagiakban kifejezni - hangsúlyozta Földesiné Szabó Gyöngyi. Kifejtette: jobban oda kell figyelni az utánpótlásra, hiszen aki nem akar élversenyző lenni, annak nincs lehetősége sportolni, hacsak nem finanszírozza saját maga ezt a tevékenységet, és az amatőr vízilabdasportra sincs lehetőség olyan mértékben, amekkora igény lenne rá.

Nincsenek létesítmények, kevés az edző, vagyis kritikus a helyzet, hiszen az olimpia után sem tudjuk kihasználni a lehetőséget, hogy a siker népszerűsíthetné a vízilabdát - mondta az egyetemi tanár, aki szerint elég csak arra gondolni, hány olyan város van, ahol nincs fedett uszoda.

Földesiné Szabó Gyöngyi úgy vélekedett, a gazdasági szférának kellene aktívabbnak lenni a sportban, míg közpénzből a tömegsport feltételeit kellene javítani. Emellett fontos lenne, hogy azokat az edzőket, szakembereket kiemelten megfizessék, akik elkötelezettségből itthon dolgoznak.
Forrás: inforadio
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását