2024. április 20. - Tivadar

84 éves 86 felesége van és még többet akar

További feleségeket akar magának az a 84 éves nigériai férfi, akinek már 86 neje van és akit az iszlám tanács felszólított a minap, hogy váljon el 82 házastársától.
2008. szeptember 2. kedd 11:23 - Hírextra
Azért ennyitől, mert négyet megtarthat, ez a nejmaximum az iszlám előírások szerint.Mohammadu Bello Masaba ellen a Jamatu Nasr il Islam nevű iszlám tanács fatvát, vallási parancsot mondott ki a példátlan soknejűség miatt. A helyi hatóságok ezt követően kétnapos haladékot adtak a férfinak, hogy tegyen eleget a törvénynek, vagy hagyja el a szövetségi államot, amelynek lakója.

A pátriárka a múlt szombaton reggel még azt hangoztatta, hogy nem követett el semmiféle bűnt, a többnejűséget szerinte semmiféle törvény sem tiltja, ezért nem engedelmeskedik a vallási utasításnak, de estére - az iszlám tanáccsal folytatott megbeszélés után - közölte, hogy 82 nejétől elválik.

Szóvivője - mert közben lett neki - azonban hétfőn azt mondta a nigériai sajtónak, hogy szó sincs megállapodásról és Bello nem válásokat fontolgat, hanem újabb nősüléseket.A férfi amúgy több halálos fenyegetést kapott az utóbbi hetekben, amióta híre kélt, hogy háremnyi felesége van.

 "Semmilyen törvényt nem sértett meg és asszonyai sem adtak okot válásra. Bello feleségeinek és gyermekeinek sohasem kellett koldulniuk" - mondta az igazán nagycsaládos agg szószólója.
Hogy milyen alapon választotta volna ki négy megtartható feleségét, nem tudni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását