2024. május 11. - Ferenc

Adócsökkentést, de másként

A parlamenti pártok adóelképzeléseinek összehasonlítása alapján az derül ki, hogy az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP és az MDF is adócsökkentés-párti, de a parlamenti pártok más ütemben és más elvek mentén mérsékelnék a terheket. Úgy tűnik, egyetértés cs
2008. szeptember 1. hétfő 17:42 - Hírextra
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a múlt héten közzétett Megegyezés című írásában több éves, fokozatos, 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot. Az ellenzéki pártok elutasították a kormányfő elképzeléseit.

A kormányfő azt javasolja, hogy a munkáltatói járulékkulcsot három lépésben, 2009 áprilisától 5 százalékponttal, 2010-től újabb 2 százalékkal, majd ezután még 3 három százalékkal csökkentsék.

A Fidesz programjában a 2006-os országgyűlési választásokat megelőző kampány óta hangsúlyosan szerepel a járulékcsökkentés: akkor radikális, azonnali 10 százalékpontos csökkentést szorgalmaztak, azóta azonban óvatosabban fogalmaznak. Varga Mihály, a párt alelnöke, gazdaságpolitikusa legutóbb az MTI erre vonatkozó kérdésére konkrét számokat nem említve azt mondta, a Fidesz adóelképzeléseiben a munkaadói terhek csökkentése, a foglalkoztatás bővítése, és a családi adózás bevezetése szerepel.

A Fidesz a tavaly decemberben közzétett Erős Magyarország programban sem nevez meg konkrét számokat, a program alapját képező Jövőnk című vitairatban pedig azt írták, hogy mivel a szocialista újraelosztáson alapuló gazdaságpolitika eladósította Magyarországot, korlátozott lehetőségei vannak az adócsökkentésnek. Szerintük első lépésben az adórendszeren belüli szerkezeti átalakításokat kell megtenni, majd a gazdasági növekedés és az államháztartási helyzet függvényében szükség van a vállalkozások adóterheinek jelentős csökkentésére.

Idén júniusban, a Fidesz évadzáró rendezvényén, Orbán Viktor ugyanakkor azt ígérte, hogy ha a Fidesz egy előre hozott választáson kormányra kerülne, akkor már július 1-jével el lehetne kezdeni az adócsökkentést. A Fidesz vezetője sem említett konkrét számokat, de megismételte egy korábbi javaslatát, amely szerint 10 év alatt egymillió új legális munkahelyet akar létrehozni.
Hargitai János, a Fidesszel szövetséges KDNP szakpolitikusa az MTI-nek azt mondta, a kereszténydemokraták ugyancsak nagyarányú járulékcsökkentésben gondolkodnak. Konkrét számokat ő sem akart mondani, mert szerinte ez attól is függ, hogy más adónemekkel mi történik.
Az MDF Nemzeti Adószabadság című programja viszont egészen konkrét, hiszen javasolja az egészségügyi hozzájárulás megszüntetését, valamint a munkaadói tb-járulék 7 százalékpontos csökkentését. Az MDF emellett egy új, háromkulcsos áfa-rendszert vezetne be, amiben az általános kulcs 25 százalék lenne, az alapvető élelmiszerekre és a turizmusra vonatkozó kulcs 12 százalék, és megmaradna a jelenleg is létező 5 százalékos kulcs.

Az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor még nem beszélt adóelképzeléseiről, így nem lehet tudni, egyetért-e elődjével, Kóka János jelenlegi frakcióvezetővel, aki három éves, legalább ezermilliárd forintos adó- és ugyanekkora mértékű állami kiadáscsökkentést javasolt. Kóka a 2006-os választási programjában egységes egykulcsos adórendszert szorgalmazott, amelyben 2009-2010-re 20 százalék lenne az áfakulcs, ugyanennyi a személyi jövedelemadóé, 20 százalék lenne a társasági nyereségadó és a nyugdíjjárulék is, az iparűzési adó pedig megszűnne.
A személyi jövedelemadót a kormányfő programja szerint 2009-től úgy csökkentenék, hogy a jelenlegi 1,7 millió forint helyett 2 millió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, később a sávhatárt 2,5 millió forintra, majd a program végén három millióra emelnék.

A Fidesz a személyi jövedelemadózás rendszerében a gyermekek utáni adókedvezmény visszaállítását és a családi adózás bevezetését támogatná, erről a szövetséges KDNP törvényjavaslatot is készített. A KDNP-s Hargitai János arra is utalt, hogy a családi adózás elemeinek megtartása mellett az egykulcsos szja felé kellene haladni, mert Magyarország nem függetlenítheti magát a régiós versenytársaktól. Hargitai János arról is beszélt, hogy egyetért a minimálbér adómentességének megszüntetésével, mert az elhibázott rendszer, amivel visszaélnek. Szerinte vannak más technikák, amivel támogatni lehet a hátrányos helyzetűeket, és nem biztos, hogy ezt az adózással kell megtenni.

Az MDF szintén megszüntetné a minimálbér adómentességét, azonban a Fidesszel és a KDNP-vel szemben eltörölné a különböző szja-kedvezményeket, és egyszeri adóamnesztiát követően egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadót vezetne be, ami az SZDSZ elképzeléseire hasonlít. Annak érdekében azonban, hogy a legszegényebbeket ne érje hátrányosan az új rendszer, az MDF havi 60 ezer forintig mindenkinek adómentességet biztosítana.

A társasági adót a miniszterelnök 18 százalékban határozná meg a jelenlegi 16 helyett. Erre vonatkozóan nem volt fideszes reagálás, de a párt eddigi nyilatkozatai arról szóltak, hogy adóemelést nem szavaznak meg. A KDNP-s Hargitai János szintén azt mondta, hogy nem támogatnak adóemelést, de szerinte egyébként sincs értelme emelni azt az adót, ami egyedüliként versenyképes a közép-európai régióban. Az MDF - hasonlóan az SZDSZ elképzeléseihez - az iparűzési adó megszüntetését szorgalmazza.

Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc adóelképzelései között egyetlen elem van, amiben egyetértés lehet: a kormányfő 2009 januárjától egy lépésben eltörölné a 4 százalékos vállalati különadót. Ezt az eddigi nyilatkozatok alapján a Fidesz is támogatná, hiszen korábban Tállai András, a párt szakpolitikusa arról beszélt, hogy meg kellene szüntetni a szolidaritási adót, bár szerinte erre már idén október 1-től sor kerülhetne. Hargitai János szerint a KDNP is támogatja a különadó eltörlését, és ebben az MDF és az SZDSZ is egyetért.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását