2020. október 23. - Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Duna Televízió: nem döntött a kuratóriumi elnökség

Szeptember 11-re halasztotta a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége a döntést arról, kezdeményezi-e, hogy pályázat nélkül nyerhessen el újabb négyéves mandátumot Cselényi László köztévé-elnök - tudta meg az MTI a testület csütörtö
2008. augusztus 28. csütörtök 16:40 - Hírextra
A halasztás oka, hogy "mindenki ott lehessen a döntéshozatalnál" - magyarázta Simkó János kuratóriumi elnök, megerősítve az MTI azon értesülését, miszerint négy ellenzéki elnökségi tag levélben jelezte, nem vesz részt az ülésen.

Simkó János közlése szerint a tanácskozáson - noha nem voksoltak erről - a többség amellett volt, hogy a tévéelnök újabb négyéves mandátumot kaphasson.Az MTI információja szerint a négy ellenzéki kuratóriumi elnökség tag levelében az szerepel: ők azt pártolják, hogy írjanak ki pályázatot a posztra.

A kuratóriumi elnök megjegyezte, az ülésen elfogadták a Duna Televízió első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót, amely alapján reális, hogy teljesül a társaság idei üzleti terve; szintén elfogadták a közalapítvány tavalyi országgyűlési beszámolóját, valamint a tévéelnök pályázatában foglaltak időarányos teljesüléséről szóló beszámolót.

Cselényi László - akinek elnöki mandátuma jövő február közepén jár le - június elején nyilatkozott úgy az MTI érdeklődésére, hogy vállalná újabb négy esztendőre a közszolgálati médium vezetését.
Simkó János akkor arról beszélt: szeptemberben születhet döntés arról, hogy kezdeményezik-e Cselényi László újrázását; a kérdésben lényeges szempont lesz, hogy - a hónap végére beterjesztendő tervében - milyen megoldásokat javasol a menedzsment a televízió megbillent gazdálkodási egyensúlyának helyreállítására; emlékeztetett arra: a tavalyi évet közel 400 milliós mínusszal zárta a társaság, az idei üzleti tervben is mintegy 250 milliós deficit szerepel.

A nem sokkal később megjelent hírek szerint összesen félmilliárdos költségcsökkentést, illetve bevételnövelést vár a Duna Televízió menedzsmentjétől a felügyelő közalapítvány kuratóriuma.
A humánerőforrás-gazdálkodásban 300 milliós, a műsorstruktúra átalakításával pedig harmadekkora megtakarítást várnak; további 30-50 millió forintot kell előteremteni abból, hogy a menedzsment "vonzó üzleti ajánlatokat" dolgoz ki "magyar többségi tulajdonú és a Kárpát-medencei régióban dinamikusan befektető vállalatok számára", így növelve a reklám- és szponzorbevételeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását