2024. május 7. - Gizella

Óvodáztatási támogatás

Jövő év január elsejétől jár az óvodáztatási támogatás a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek után - mondta Deák Istvánné, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A támogatást a január elseje után beiratkozó gyerme
2008. augusztus 14. csütörtök 11:53 - Hírextra
Megjegyezte: azt, hogy mely családok számítanak halmozottan hátrányos helyzetűnek, az oktatási törvény határozza meg.

Az igénybevétel szabályairól Deák Istvánné azt mondta: az eltartó szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy iskolai végzettsége nem magasabb nyolc osztálynál, és erről a település jegyzője ad ki igazolást. A támogatás feltétele az is, hogy a gyermeket négyéves kora előtt be kell íratni az óvodába - fűzte hozzá.

Utalt arra, hogy 5 éves kortól kötelező az óvoda, de azt szeretnék elérni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek minél előbb kerüljenek be ezekbe az intézményekbe.
Kérdésre válaszolva Deák Istvánné elmondta: a gyermeküket az óvodába már korábban beírató szülők is jogosultak a félévenkénti 10-10 ezer forintos támogatásra, de az egyszeri 20 ezer forintos támogatástól elesnek.

A képviselő azt mondta, meggyőződése szerint ez a szabály nem fogja visszatartani a családokat gyermekeik óvodába járatásától, mivel éppen ezek a családok kapják az ingyenes étkeztetési támogatást is. Ha nem íratják be a gyermeket szeptembertől óvodába, akkor a gyerek nem lesz jogosult ingyenesen étkezésre - vélekedett. Hozzátette: naponta mintegy 500 forint a gyermek háromszori étkezése, ezzel számolva négy hónap alatt mintegy 40 ezer forint természetbeni támogatástól esik el a szülő.

Deák Istvánné közölte: a törvény szerint az önkormányzat dönthet arról, hogy a 20 ezer forintot természetben, vagy pénzben fizeti ki, de a 10 ezer forintos támogatást félévente pénzbeli juttatásként kell biztosítani.

A politikus reagált azokra a sajtóhírekre, miszerint azok a szülők, akik szakmunkás-bizonyítványt szereznek, elesnek ettől a támogatástól. Mint elmondta, a gyermek 3 éves, illetve 6 éves korában megállapított szociális helyzete alapján kapja a támogatásokat, tehát nem veszíti el a támogatást a gyerek akkor sem, ha szülője továbbtanult.

"Semmiképpen nem előny a tanulatlanság" - fogalmazott.
Kitért arra, hogy a kora gyermekkori fejlesztéshez kapcsolódóan a következő években 300 fővel bővítik a védőnői hálózatot, és a magas színvonalú szakmai munkát végző védőnők számára szakmai díj alapítását tervezik. Ehhez évi 350 millió forint többletforrás van - tette hozzá.

Az MSZP-s képviselő azt mondta: az Új tudás program egyik legfontosabb célja, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel kezdhesse meg az iskolát; a program megvalósítására ötvenmilliárd forintot fordítanak a következő években.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását