2024. május 9. - Gergely

Részleges holdfogyatkozás

Részleges holdfogyatkozás lesz észlelhető augusztus 16-án este a világ nagy részén, így Magyarországon is, amikor a Nap és a Hold között elhaladó Föld árnyékot vet a Holdra - közölte kedden egy párizsi csillagászati megfigyelő állomás, az IMCCE.
2008. augusztus 12. kedd 20:17 - Hírextra
Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesült Főtitkára az MTI kérdésére elmondta, hogy a jelenség 21 óra 35 perctől lesz észlelhető és augusztus 17-én 0 óra 44 perckor ér véget. A holdfogyatkozás csúcspontján, közép-európai idő szerint 23 óra 10 perckor Földünk árnyéka a Hold felszínének 81 százalékát "tünteti el" a telihold idején.

A szakember megjegyezte, hogy a Föld árnyékának formájából már egyes ókori görög tudósok is arra következtettek, hogy égitestünk gömb alakú, ám ez a felismerés akkor még nem tört utat magának.
A párizsi csillagvizsgáló közlése szerint a jelenség Afrika, Nyugat-és Kelet-Európa, Közép-Ázsia, India és a Közel-Kelet legnagyobb részén látható lesz szombaton este.

Tiszta ég esetén a holdfogyatkozás szabad szemmel is észlelhető és - ellentétben a napfogyatkozással - nincs szükség semmiféle óvintézkedésre, védőlencsére megfigyeléséhez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2009. április 24. 20:53
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11784574
...
2009. április 24. 20:53
Erdős Mária, "Moku" ezt "feljelentette" akkor! ;-P
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11784574
Don Caló
2008. augusztus 15. 11:24
MMR, Lendva, \"Forrásvadász\" · http://rtvslo.si/mmr 2008.08.15. 11:23:34
MMR, Lendva, "forrás" a N.G.-ról olvashatta be a Teem'ke.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását