2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Bibliai tekercseket találtak

Hatvan év után ismét bibliai szöveget tartalmazó tekercsek maradványaira és más jelentős régészeti leletekre bukkantak a Júdeai-sivatag barlangjaiban, a Holt-tenger közelében - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
2021. március 17. szerda 08:29 - HírExtra

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói által feltárt egyik, több tucat apró darabkára szakadozott, csaknem kétezer éves pergamentekercs Zakariás próféta könyvének egyik részletét tartalmazza: "Ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban! Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én - így szól az Úr."  (Zakariás 8, 16-18).
    
A tekercstöredékeken a 12 kispróféta szövegei olvashatók, Zakariás mellett Náhum próféta könyvének sorai, így valószínűleg az 1952-ben felfedezett kispróféták tekercsének hiányzó része került elő. A szöveget főként görög nyelven írták, de Isten nevét a babiloni fogság előtti korra jellemző héber betűkkel jelölték rajta.
    
Az új szövegmaradványok a Horror-barlangból kerültek elő, mely azért kapta nevét, mert felfedezésekor, az ötvenes években 40 holttestet, gyermekekét, nőkét és férfiakét találták benne, akik a Római Birodalom elleni Bar-Kohba felkelés (i.sz. 132-135) idején halhattak meg.
    
A pergamentöredékek mellett szintén a Bar-Kohba felkelés korából származó érméket is találtak, amelyek a korszak tipikus zsidó szimbólumait tartalmazzák, köztük hárfát és datolyapálmát. A kutatók nyíl- és dárdadarabkákat, szövetmaradványokat, szandált, még tetű elleni fésűt is találtak a valószínűleg legnagyobb, de kevés írásos forrással dokumentált zsidó lázadás idejéből.
    
A sivatag Murabat nevű barlangjában a világ legrégebbi, hatalmas, 90-100 literes, nádból készített és fedéllel lezárt kosarára bukkantak, amely a rendkívül meleg és száraz éghajlatnak köszönhetően kiváló állapotban maradt fenn. A kosarat 10,5 ezer évvel ezelőtt készíthették - Elisabetta Boaretto, a Rechóvotban lévő Weizman Tudományos Intézet kutatója szerint -, az újkőkorban, amikor a térségben még nem jelent meg a fazekasság. A kosár valószínűleg raktározásra szolgált.
    
Az IAA 2017-ben nagyszabású régészeti feltárásokba kezdett a Júdeai sivatagban, a Holt-tenger nyugati partjának szikláinál, hogy megmentse az utókornak a kincseket a régiségtolvajok elől. A szakemberek eddig 80 kilométernyi szakaszt vizsgáltak át a legmodernebb technológiákkal, többek közt drónokkal mérik fel a legnehezebben megközelíthető helyeket.  
    
A 20. század legnagyobb régészeti szenzációjának tartott holt-tengeri tekercseket is ezeknél a szikláknál, a Júdeai-sivatag barlangjaiban találták meg. A sérült és töredezett pregamenekre héber, arámi és görög nyelven többek közt több bibliai szöveg legkorábbi ismert változatát, a Bibliába be nem került vallási apokrifeket, valamint kommentárokat és misztikus szövegeket írtak titokzatos szerzőik, akiknek kilétéről máig tudományos vita zajlik.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását