2024. május 6. - Ivett, Frida

Szerdán Kassán kezdi az Eb-selejtezőket a Rátgéber-csapat

Nem a legjobb előjelekkel várja a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtező sorozatot, amelynek első mérkőzését Szlovákia ellen vívja, szerdán 18 órától, Kassán.
2008. augusztus 11. hétfő 14:20 - Hírextra
"Különböző okok miatt nyolc játékos mondta le a válogatottságot, ráadásul a közelmúltban Németh Bernadett, majd Englert Orsolya is kidőlt a sorból, így szerdán egyik irányító sem léphet pályára" - mondta hétfői miskolci sajtótájékoztatóján Rátgéber László szövetségi kapitány, aki csapatától harcos felfogású játékot ígért a szlovákok ellen.

A szakvezető hangsúlyozta, hogy Romániát mindenképpen szeretnénk megelőzni a csoportban, amelynek küzdelmei bő egy hónapig tartanak.

Rátgéber László elmondta, hogy a felkészülést július 8-án Pécsett kezdték meg, így a augusztus 8. óta Miskolcon edzőtáborozó válogatottnak több mint egy hónap állt rendelkezésére a közös gyakorlásra.

A magyar csapatnak roppant nehéz dolga lesz, ugyanis a Szlovákia, Franciaország, Románia, Horvátország, Magyarország alkotta ötös csoportból csak az első két helyezett jut tovább.

A magyar női kosárlabda-válogatott kedden utazik el Kassára, a szerdai Szlovákia elleni találkozó helyszínére. Első hazai mérkőzését augusztus 20-án, Pécsett Franciaország ellen játssza Rátgéber László csapata.

A magyar keret: Bujdosó Nóra, Fegyverneky Zsófia, Fűrész Diána, Honti Kata, Horti Dóra, Horváth Zsófia, Köllő Rita, Krivacsevics Tijana, Semsei Barbara, Somogyi Andrea, Ujhelyi Petra, Vajda Anna, Varga Rita, Vida Anna
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását