2024. május 8. - Mihály

Megmarad a felső tagozat Pirtón

Visszavonta az általános iskola felső tagozatának megszüntetésével kapcsolatos intézkedéseit Pirtó önkormányzata, miután a községben elégedetlenségi mozgalom indult - írta pénteki számában a Petőfi Népe.
2008. augusztus 8. péntek 08:54 - Hírextra
A csőd elkerülése végett Pirtó önkormányzata július végén döntött az iskola felső tagozatának megszüntetéséről, illetve Kiskunhalasnak történő átadásáról - olvasható a Bács-Kiskun megyei napilapban.

Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki a községben, a diákok szülei a település nyolc pontján plakátokat ragasztottak ki, magyarázatot kérve a történtekre, sőt a település fideszes alpolgármestere a tiltakozó mozgalom élére állt - számolt be a településen történtekről az újság.

A képviselők végül szerdán arról döntöttek, hogy a felső tagozat felmenő rendszerben szűnik meg; ebben az évben az ötödik osztály kerül át Kiskunhalasra.

Nagy Ferenc polgármester -, akit szintén a Fidesz jelöltjeként választottak meg a település első emberének - a lapnak elmondta: "azt hiszem, ebben a helyzetben a lehető legjobb döntés született, én is azt szeretném, ha teljes egészében megmaradna az iskola, de a gyereklétszám és a vonatkozó törvény ezt jelenleg nem teszi lehetővé".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását