2024. május 9. - Gergely

Közterület-használati engedély a Terror Háza rendezvényéhez és az olimpikonok fogadásához

Közterület-használati engedélyt adott a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdai rendkívüli ülésén a Terror Háza Múzeum rendezvényéhez, amelyet az intézmény előtt tartanak augusztus 20-22. között Csehszlovákia 1968-as megszállásának évforduló
2008. július 30. szerda 13:44 - Hírextra
A bizottság vita nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a múzeum előtt színpadot állítsanak fel, amelyen a tervek szerint felszólal a magyar és a cseh államfő. Jóváhagyását adta ahhoz is, hogy az Andrássy út szervizútján korabeli katonai járműveket helyezzenek el, valamint egy stilizált határátkelőhelyet alakítsanak ki.

Azt azonban csak több sikertelen szavazás után fogadták el az MSZP-SZDSZ képviselői, hogy nyolc négyzetméternyi területen engedélyezzék egy pad és egy napernyő elhelyezését. Ráday Mihály (MSZP) elsődlegesen a látványtervet hiányolta ehhez a döntéshez. Ughy Attila (Fidesz) bizottsági elnök meglepőnek tartotta képviselőtársa álláspontját, mivel egy másik kérelem kapcsán Ráday Mihály mintegy 40 ezer négyzetméter terület használatát támogatta látványterv ismerete nélkül is.
Ughy Attila az MTI-nek elmondta: a rendkívüli ülésre azért volt szükség, mert a Főpolgármesteri Hivatal apparátusától csak a napokban kapták meg a Terror Háza Múzeum június végi kérelmét. Úgy látszik, rosszul vizsgázik a hivatal elektronikus ügyirat-irányító rendszere - jegyezte meg.

Vita nélkül közterület-használati engedélyt adott a szakbizottság a Miniszterelnöki Hivatalnak két, múlt pénteki keltezésű kérelem alapján. A Főpolgármesteri Hivatal elektronikus ügyirat-irányító rendszerét megkerülő, közvetlenül a bizottsághoz érkezett kérelmeket a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettese, szakállamtitkára jegyzi.

Az egyik kérelem alapján a bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a szokásos augusztus 20-i tűzijátékot négy nappal később tartsák meg, ha az eredeti időpontban a megrendezés a rossz időjárás vagy más akadályozó tényező miatt nem lehetséges.

A Miniszterelnöki Hivatal a másik kérelem alapján augusztus 25-30. között igénybe veheti az olimpikonok ünnepélyes fogadásához a Kossuth teret.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását