2024. május 12. - Pongrác

Jövőre több töltés lesz a Hernád mentén

A becslések szerint több mint kétmilliárd forintba kerül azon Hernád menti településeken a körtöltések megépítése, ahol még nincs ilyen, és amely megléte estén viszonylagos biztonságban lehetnének a községek árvizek esetén - közölte Galambos Tamás, a Vízü
2008. július 27. vasárnap 19:37 - Hírextra
Az állandó védettség eléréséhez szükséges körtöltések kiépítésének becsült költsége 2,1 milliárd forint, amelyre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az érintett önkormányzatok már megkötötték a támogatási szerződést.

Jelenleg a projektek előkészületei zajlanak, a kiviteli munkák várhatóan 2009-ben kezdődhetnek el - tájékoztatott Galambos Tamás.

A Hernád mentén összefüggő árvízvédelmi védvonal eddig még nem épült ki a nyílt ártéri területeken található települések bevédésére. Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Gibárt, Kiskinizs, Hernádszentandrás, Halmaj, Ináncs, Ócsanálos, Gesztely, Bőcs települések védelmére községi körtöltések épültek, amelyeken a árvízvédekezés a helyi önkormányzatok feladata.

Ugyanakkor Felsődobsza, Nagykinizs, Hernádkércs, Szentistvánbaksa védelmére nem épült, míg Bőcs védelmére csak részlegesen épült ki a körtöltés, ezért ezen települések mély fekvésű szélterületeit a levonuló árhullám évek óta veszélyezi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását