2024. március 29. - Auguszta

Tömeges rendőrverés

Tömeges rendőrveréssé fajult egy eldobott papírdarab feletti nézeteltérés Londonban. Az eset a brit főváros déli Croydon kerületében történt. A Scotland Yard pénteki beszámolója szerint két járőröző rendőr arra figyelt fel, hogy egy fiatal lány hanyagul e
2008. július 19. szombat 07:01 - Hírextra
Megkérték, hogy vegye fel és dobja egy hulladéktárolóba. A lány először engedelmeskedett is, majd meggondolta magát: visszadobta a szemetet a földre, és inkább ordítva nekiugrott a két megdöbbent rendőrnek. Igen gyorsan társai is akadtak: egy másik lány egyetlen rúgással a földre vitte a járőr egyik tagját, a hátára ugrott és beleharapott.

Az alkalmi rendőrveréshez végül mintegy harmincan csatlakoztak. A két rendőr zúzódásos sérüléseket szenvedett, egyikük kórházi kezelésre szorult. Az ügyben eddig három személyt vettek őrizetbe, és a hatóságok a térfigyelő kamerák felvételeiből próbálják azonosítani a részvevőket.

London utcáin járványszerűen terjed az erőszak, amelynek egyre több fiatal halálos áldozata is van: a Scotland Yard éppen pénteken közölte, hogy ismét halálra késeltek egy tizenévest a brit fővárosban.
A 18 éves fiút Lambeth kerület egy parkjában találták meg előző éjjel, hasi szúrt sebbel. Kórházba vitték, de röviddel később belehalt sérülésébe.

Ő a 21. londoni tinédzser az idén, aki késes támadás áldozatává vált. Tavaly egész évben 26 tizenévest késeltek halálra a brit fővárosban; az elkövetők nagy többsége is tinédzser, nem egy esetben gyermekkorú volt.

Az ilyen bűncselekményeknek csak az elmúlt egy hétben hét fiatal halottja volt Londonban; egyedül múlt csütörtökön négy személy halt meg késelés következtében.

Gordon Brown brit miniszterelnök a példátlan erőszakhullámra reagálva a héten közölte: a tervezett szigorítások értelmében a jövőben bírósági eljárást és börtönt kockáztatnak mindazok, akiknél az utcán kést találnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását