2024. május 8. - Mihály

Mentőápoló képzés

Száztíz mentőápoló vesz részt a nyugat-dunántúli régióból abban a képzésben, amely csütörtökön kezdődött meg Szombathelyen - mondta Puskás Tivadar főorvos a tanfolyam megnyitója után az MTI-nek.
2008. július 10. csütörtök 20:33 - Hírextra
Az európai uniós forrásból támogatott képzés célja, hogy javítsa a mentőápolók szakmai felkészültségét - közölte az Országos Mentőszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetője.

Mint elmondta, a tanfolyamon olyan speciális felszerelések alkalmazásával - például gerincsérültek rögzítéséhez használt eszközök használatával, vércukorszint meghatározásához használt berendezés működésével - ismerkedhetnek meg a mentőápolók, amelyek az úgynevezett kiemelt mentőgépkocsikon találhatók.

Hozzátette: a mentőknél a felszereltség és az alkalmazás alapján négyféle mentőkocsit különböztetnek meg: a rohamkocsit és az úgynevezett esetkocsit, amelyen kötelezően mentőorvos és mentőtiszt teljesít szolgálatot, valamint a kiemelt mentőgépkocsit és a mentőgépkocsit, amelyen szakképzett mentőápoló látja el a betegeket.

Puskás Tivadar tájékoztatása szerint a négyhónapos képzés során a mentőápolók a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Továbbképzési Intézete oktatóinak segítségével szituációs gyakorlatokkal is igyekeznek felkészülni az alaposabb ismereteket igénylő mentési feladatokra.

A szervezet vezetője elmondta azt is: a képzés iránt meglehetősen nagy volt az érdeklődés, a jelentkezőknek csak a felét tudták beiskolázni, de bíznak abban, hogy hamarosan folytatódik a program, amelynek során az Országos Mentőszolgálaton belül mintegy ezer mentőápoló továbbképzéséről gondoskodhatnak.

A Vas és Zala megyei mentőápolók képzése a Pécsi Tudományegyetem szombathelyi képzési központjában zajlik, a Győr-Moson-Sopron megyei hallgatók a győri és a soproni mentőállomáson kapcsolódnak be az elméleti és gyakorlati tananyag elsajátításába.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását