Az MSZP szerint sikeres volt a magyar külpolitika az elmúlt egy évben - mondta Szabó Vilmos, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának szocialista alelnöke hétfőn az MTI-nek.
2008. július 7. hétfő 12:57 - Hírextra
Az alapvető nemzeti érdekeket tudta Magyarország érvényesíteni. Kiszámítható és megbízható partnerként ismerik Magyarországot az Európai Unióban és a NATO-ban.
Elismerést váltott ki a szövetségesek körében például Magyarország afganisztáni szerepvállalása - tette hozzá.
Kiemelte, hogy az elmúlt egy évben fontos, nemzeti érdekeket érintő külpolitikai kérdésekben sikerült konszenzusra jutnia a kormánypártoknak és az ellenzéknek, például az afganisztáni szerepvállalásban, vagy a lisszaboni szerződés ratifikálásában. Ugyanakkor sok esetben a Fidesz azt hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika nem sikeres - mondta a politikus.
Az MTI azon felvetésére, hogy néhány héttel ezelőtt Szent-Iványi István liberális EP-képviselő is kritizálta a magyar külpolitikát, Szabó Vilmos azt mondta: nem osztja politikustársa álláspontját.
Valóban, kirobbanó siker. Miniszterelnökünk, szokása szerint, mondott egy nagy marhaságot a Nabuccóról, azóta, minden magyarázkodás ellenére, Amerikában hallani sem akarnak rólunk.
Szlovákiában ámokfutók kerültek kormányra, rossz velük a viszony. De a világot egy cseppet sem sikerült meggyőznünk arról, hogy nekünk van igazunk (bár nekünk van, de ez így aligaha siker). Kérdésem: ha ez sikeres küpolitika, akkor milyen lenne a sikertelen?
Szlovákiában ámokfutók kerültek kormányra, rossz velük a viszony. De a világot egy cseppet sem sikerült meggyőznünk arról, hogy nekünk van igazunk (bár nekünk van, de ez így aligaha siker). Kérdésem: ha ez sikeres küpolitika, akkor milyen lenne a sikertelen?