2024. április 20. - Tivadar

Még mindig munka és segély

A szociális segély összegének csökkentése mellett a minimálbér emelése is felmerült lehetőségként annak érdekében, hogy a mainál nagyobb legyen a különbség a legkisebb bér és a segély között - értesült a Népszabadság.
2008. július 1. kedd 08:23 - Hírextra
A lap idézi Gyurcsány Ferenc kormányfőt, aki a napokban azt mondta: fokozatos lépésekkel "el kell távolítani" egymástól a minimálbér és a segély összegét azért, hogy ne legyen kifizetődő a munka helyett szociális támogatásra számítani. Ebből - mint a Népszabadság keddi számában írja - első megközelítésben arra lehet következtetni, hogy a segély összegét csökkentik. A lap úgy értesült, hogy az olló kétfelől nyílna, hiszen a kabinetben formálódnak olyan elképzelések, amelyek szerint az adó- és járulékcsökkentés nyomán a vállalkozók már el tudnák viselni a minimálbér emelését is. Ez azonban csak terv - szögezi le cikkében a Népszabadság, amely emlékeztet Szűcs Erika miniszter szavaira, aki szerint mindez most nem élet-és időszerű ötlet.

A szociális tárca vezetője ugyanakkor a Világgazdaságnak adott interjújában közölte: a dobogókői tanácskozáson szóba került az, hogy míg a szociális ellátások többségükben a nyugdíjminimumhoz igazodnak, addig a rendszeres szociális segély a minimálbérhez kötődik. Úgy gondolom - mondta a gazdasági lapnak Szűcs Erika -, hogy ezt a juttatást is a nyugdíjminimumhoz érdemes igazítani.

A Népszabadság megkérdezte Ferge Zsuzsát, aki a vita egyik alaptézisét is tévesnek tartja, s állítja, a segély most sem éri el a minimálbér összegét. Sőt - mondja a szociológus - az egyedülálló, gyermektelen segélyezetteknél, akik az összes érintett mintegy felét alkotják, soha nem fordult elő, hogy a segély összege magasabb lett volna a minimálbérnél. Ferge Zsuzsa szerint az a javaslat, miszerint a minimálbér helyett a nyugdíjminimumhoz kötnék a segély maximális összegét, kizárólag a gyermekektől vesz el. Közölte: saját javaslatot fognak készíteni, ami nem a gyerekes családoktól veszi el a pénzt.

Monok polgármestere, Szepessy Zsolt viszont a Népszabadságnak azt mondta: egyetért a kormány tervezett intézkedéseivel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását