2024. április 19. - Emma

Maradhat a Stúdió Galéria

A Labornak, azaz az egykori Stúdió Galériának nem kell kiköltöznie Képíró utcai helyiségéből, sikerült ugyanis megegyeznie az V. kerületi önkormányzattal a bérleti díjról. Ezt Sélley Zoltán, a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója jelentet
2008. június 27. péntek 16:09 - Hírextra

A demonstrációt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) eredetileg azért szervezte, mert az V. kerületi Önkormányzat döntése értelmében június 30-án ki kellett volna költöznie a Képíró utca 6. szám alóli helyiségből az ott 1994 óta működő Stúdió Galériának, amelyet 2007 szeptemberétől Labor néven közösen működtet a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, az FKSE, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE).


Sélley Zoltán a belvárosi bérleti díjak emelését indokolva hangsúlyozta: a kerületben 1250 bérlő van, közülük csak ezren fizettek eddig emelt bérleti díjat, ez 2004 óta 3 és fél milliárd forint kiesést okozott az önkormányzatnak.

Tájékoztatása szerint a non-profit szervezetek, és így a Labor számára is a megemelt bérleti díjat az ingatlan forgalmi értékének két százalékában állapítják meg.

Utalt arra, hogy sikerült megegyezésre jutni az elmúlt évek bérleti díjkülönbségeiből felhalmozódott tartozás kiegyenlítésének ügyében is. Mint mondta, a vagyonkezelő és a Labor közötti megállapodás kitér arra, hogy pontosan milyen konstrukcióban fizeti meg a galéria az elmaradt bérleti összeget.

Fenyvesi Áron, az FKSE titkára az MTI-nek elmondta: mivel a galériát korábban kereskedelmi tevékenységet folytató szervezetként kezelte az önkormányzat, 3,5 millió forintos díjhátralékuk halmozódott fel. Miután azonban most már non-profit szervezetként tekintenek a Laborra, ennek csupán 20 százalékát kell megfizetniük, kamatmentes részletekben.

Hozzátette: felmerült annak lehetősége is, hogy az önkormányzat támogatást nyújtson a galéria működtetéséhez, ám ennek részleteiről a későbbiekben, a bérleti feltételekről szóló megállapodás aláírását követően tárgyalnak majd.

A pénteki rendezvényen elindítottak egy gyűjtést is: az adományokból befolyó összeget a tartozás törlesztésére fordítják majd. A támogatók a segítségért cserébe FKSE-katalógust és kiadványokat kapnak.

Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum főigazgatója, a Stúdió Galéria egykori vezetője a rendezvényen hangsúlyozta: számára "megnyugvást" jelent, hogy megmarad a non-profit kiállítóhely.

Mint arra rámutatott, a Labor az elmúlt két évtizedben olyan fontos helyszínné vált, amely művészeti karriereket határozott meg, és amely fontos szerepet töltött be a kortárs magyar képzőművészet alakjainak életében.

Petrányi Zsolt, a Műcsarnok ügyvezető igazgatója szerint a galéria 1994 óta a nemzetközi köztudatban a budapesti művészeti élet szimbólumaként jelent meg. Hangsúlyozta, hogy a kulturális központ a fiatal művészettörténész-generáció felnövekedésében is jelentős szerepet játszott.

Megjegyezte, hogy első kurátori munkáját - Rejtőzködők című kiállítását - a Stúdió Galériával közösen rendezte 1996-ban az Ernst Múzeumban.

Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora örömét fejezte ki, hogy az V. kerületi önkormányzat felismerte, léteznek a kerületben hasznot hozó, "működő egységek".

Szegedy-Maszák Zoltán, az MKE rektora felidézte, hogy a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, az FKSE és az MKE együttműködése az elmúlt egy évben nagyon sikeres volt. Mint mondta, az elmúlt hetekben úgy döntöttek, ha a Labornak ki kell költöznie a Képíró utcából, a három intézmény a továbbiakban is együttműködik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását