2024. május 7. - Gizella

Szervezetek tiltakoznak Monok ellen

Jogvédő szervezetek közös állásfoglalásban tiltakoznak Monok és a hozzá csatlakozó önkormányzatok azon döntése ellen, hogy a segélyek kifizetését feltételekhez kötik; az MTI-nek küldött hétfői közleményükben a kezdeményezést elfogadhatatlannak és törvénye
2008. június 23. hétfő 18:21 - Hírextra

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman múlt kedden ismertette vizsgálati jelentését, amelyben megállapította: törvény- és alkotmányellenes, emellett diszkriminatív a monoki és a községhez csatlakozó más települési önkormányzatok azon döntése, hogy a segélyek kifizetését munkához kötik, ezért Monok, Ivád, Sárospatak és Kerepes önkormányzati rendeleteinek visszavonását kérte.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzata pénteken azt közölte, a rendeletet nem vonják vissza, de erőszakkal sem fogják alkalmazni, míg a település polgármestere hétfőn bejelentette: országos ügydöntő népszavazást kezdeményez a segélyezési rendszer átalakításának ügyében, ehhez aláírásgyűjtési akcióba kezd.


Országos népszavazást kell tartani legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére. Az eredményes népszavazás alapján hozott döntés kötelező az Országgyűlésre.
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Roma Polgárjogi Alapítvány, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a Magyarországi Roma Parlament, valamint az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) az MTI-nek küldött hétfői közös állásfoglalásában hangsúlyozta: elfogadhatatlannak és törvényellenesnek, a jogállamiság szellemével súlyosan ellentétesnek tartják, hogy az önkormányzatok olyan feltételekhez kötik egyes szociális támogatások folyósítását, amelyek nem felelnek meg a hatályos jogszabályoknak, és "amely feltételek elvi szinten sem képesek a probléma kezelésére".


Véleményük szerint a rendelkezések a cigánysággal szembeni előítéletek mélyítéséhez vezetnek, e mellett a romákat nagyobb arányban hoznak hátrányosabb helyzetbe, így közvetett diszkriminációt valósítanak meg. Megjegyzik, a rendszeres szociális segély megállapításának jelenleg is feltétele a munkavégzés. "Erre csak akkor nem kerül sor, ha az önkormányzat nem tud megfelelő közcélú munkát felajánlani. Amennyiben sor kerül ilyen jellegű munkavégzésre, akkor a segélyezés szünetel, a munkavégzés fejében pedig munkabér jár" - írják.


A jogvédő szervezetek, Kállai Ernő kezdeményezéséhez csatlakozva, azt kérik a Miniszterelnöki Hivataltól, hogy átfogó kommunikációs stratégiát alakítson ki a segélyezettekkel szembeni előítéletek kezelésére, tekintse át a szociális segélyezést és foglalkoztatást rendező jogszabályokat, majd alakítson ki olyan szabályozási rendszert, amely széles társadalmi és szakmai konszenzuson alapul.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását