2024. március 29. - Auguszta

A lélek rendjét is meg kell őrizniük

A rendőr és a határőr állandó lelki teher alatt végzi munkáját. Ennek elviselését pszichológusok segítik, akik maguk is rászorulnak egymás támogatására, hogy megőrizhessék lelki egészségüket.
2008. június 23. hétfő 09:27 - Hírextra
Különösen napjainkban, amikor átszervezések, összevonások növelték az állományhoz tartozókban a feszültséget. Mit mond minderről a rendőrségi pszichológus?


- Mi a rendőrségi pszichológus mindennapi feladata? - kérdeztük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pszichológusát, Schádné Zámolyi Juditot.

- Foglalkoznunk kell mindazokkal a problémákkal, melyek a magánéleti nehézségekből vagy a munkahelyi stresszből adódnak. Emellett segítjük a szolgálatban levő rendőröket abban, hogy képességeiket kibontakoztathassák, fejleszthessék, minél alkalmasabbá váljanak a munkájuk végzésére. Ugyanis minden olyan munkakör, amely nem a nyolcórás ritmust hozza, a szokásostól eltérő működést igényel a szervezettől. Emellett rendkívül megterhelő a munka változékonysága, kiszámíthatatlansága, s ezt csak tetézik az adott munkacikluson belüli különböző feladatok. Lelkileg az is nehézséget okozhat, hogy a rendőr általában problémahelyzetben találkozik az emberekkel. A törvény szellemében, a rend érdekében végzett tevékenység pedig olyan konfliktusokkal jár, amelyeket hatékonyan kell feloldani annak érdekében, hogy a rendőr a tevékenységét jól végezze - foglalta össze Schádné Zámolyi Judit.

- A munkájuk eredménye hogyan mutatkozik meg?

- Adott esetben akár tíz másodperc alatt kell meghoznia egy fontos döntést a szolgálatban levő rendőrnek. A jó döntés nagyban függ a felkészültségétől, a szituációtól, de aktuális állapotától is, ugyanis habozás nélkül a legjobb megoldást kell tudni választania. Ez hatalmas nyomás, hisz egy rosszul kivitelezett intézkedés, egy helytelenül megválasztott módszer vagy eszköz, netán egy törvénytelen beavatkozás, rossz kommunikáció adott helyzetben, akár tíz másodperc alatt sok év munkáját teheti tönkre. A mindennapos éles helyzet feszültségének feloldásában együtt kell dolgoznunk a rendőri vezetőkkel, hiszen képzésekre, tanfolyamokra csak hozzájárulásukkal szervezhetjük be a rendszeresen szolgálatot ellátó rendőröket.

- Milyen lelki problémáikkal találkoznak a leggyakrabban?

- Azzal például, hogy a magánéletüket nagyon nehezen tudják összeegyeztetni a rendőri munkával járó életformával. A másik, ami nagyon gyakori: a munkahelyi stressz következtében megjelenő testi tüneti kórképek: magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, anyagcsere problémák, az érzelmi élet zavarai, kifáradás, kiégés. Ennek felismerésére vannak kötelező időszakos ellenőrző vizsgálatok: negyvenéves kor alatt háromévente, negyven-ötven között kétévente, ötven felett évente - tudatta a pszichológus.

- Van-e visszaút a kifáradt, kiégett állapotból?

- Gyakran már nincs. Ha lehet, inkább elé kell menni, mint megvárni, hogy kialakuljon és meg kell próbálkozni a visszafordítással. Ennek megoldása, a módszerek megtalálása nem megy máról-holnapra, miután az állomány tagjait nagyon nehéz kiemelni egy-egy napra a munkából.

- Az utóbbi néhány hónap legfontosabb változása a rendőrségen belül az integráció kérdése volt. Ez a dél-alföldi országrészben annyival komplikáltabb, hogy az egyben Európai Unió külső határszakaszává is vált 2007 decembere óta. Milyen kérdések merültek fel, és azok mennyire terhelték meg az állományt?

- Az összevonás során mindenki megőrizhette a feladatát, a tevékenységét. A gond azoknál jelentkezett, akiknél a munkavégzés helyszíne változott meg. A határőrségnél az integráció előkészítése során, az utóbbi évben volt bizonytalanság, voltak egzisztenciális problémáik a kollégáknak. Fölvetődhetett bennük: ha más feladatot kell ellátniuk, ahhoz megkapnak-e minden segítséget? Azonban a mindennapi létünkben is van egyfajta bizonytalanság, a folyamatos változások, a kiszámíthatatlanság mindenkiben feszültséget generálnak. Így aztán természetes, hogy jelentkezett ez a határőrségnél is, de jól kezelték. Az egyének bizonytalanságát fokozhatta, hogy a változások egy katonai jellegű szervezetnél mentek végbe, ahol megszokták, hogy a fentről jövő utasítások, keretek, szabályok adnak egyfajta biztonságot, megszabják a dolgok végzésének mikéntjét és módját, ahol mindig annyi információhoz jut a kolléga, amennyi a munka végzéséhez kell. Ezt most is megkapták, de a jövőről nem mondhatott biztos támpontokat senki, hisz az integráció egy folyamat, melybe belejátszanak komoly szakmai irányvonalak, illetve a változékony politikai és társadalmi hatások is. Jól sikerült lelki támogatással valósult meg az integráció, mintha mi sem történt volna. Az együttműködés is szerencsésen alakult a két testület munkatársai között - állította Schádné Zámolyi Judit, s még hozzátette: - Mindkét állomány higgadtan éli meg a folyamatot, mivel mindenkinek megmaradt a feladata, sőt, a volt határőrök új lehetőséget látnak a rendőri munkában, amely valamivel színesebb, többrétűbb. Például a határőrök munkájuk során sokkal kevésbé, sőt talán egyáltalán nem „ütköztek” a lakossággal, ellentétben a rendőrökkel, akiknek éppen a problémás helyzetekben kell intézkedniük. Ám a rendőröknek is van mit tanulni a határrendészeti feladatokról, melynek egy részét már a közutakon is el kell tudni végezniük.

- Három megye pszichológusai találkoztak a közelmúltban. Miért fontos egy ilyen tapasztalatcsere?

- A pszichológus munkája meglehetősen magányos. Neki is szüksége van lelki egészsége megőrzésére,s ebben a környezetében levő kollégák tudnak segíteni. A régióban levő hét rendőrségi pszichológus együttműködése azért nagyon fontos, mert adott esetben besegíthetnek egymás munkájába is, egy-egy eset kapcsán, ha szükség van rá, megtalálhatják a legjobb módszert a probléma feltárásában illetve kezelésében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását