2024. április 19. - Emma

Megelőzhető a rák gyomorszűkítéssel

Kétszeresen jól járnak a súlyosan elhízott emberek, ha gyomorszűkítő műtétnek vetik alá magukat, ezzel ugyanis 80 százalékkal csökkentik a rákbetegség kialakulásának veszélyét is amellett, hogy lefogynak - derült ki egy kanadai kutatásból.
2008. június 20. péntek 10:12 - Hírextra
A montreali McGill Egyetem kutatóinak vizsgálatából kiderült, hogy a gyomorszűkítő műtét következtében a legnagyobb mértékben a mell- és a vastagbélrák kialakulásának a veszélye csökken.

Kanadában becslések szerint kétezer embernél végzik el évente ezt az operációt, az Egyesült Államokban kétszázezernél. A leggyakoribb módszer: vagy olyan módon, hogy a gyomor méretét focilabda méretűről egy golflabdáéra csökkentik, vagy pedig gyűrű felhelyezésével, amely leszűkíti a gyomorszájat.

A montreali egyetem kutatói két csoport egészségi állapotát hasonlították össze: 1035 olyan beteg volt az egyik csoportban, akinél az 1980-as évek és 2002 között végezték el a beavatkozást, a másikban pedig 5746 elhízott, akin nem.

A vizsgálat öt évig tartott, s ezalatt a beavatkozáson átesett pácienseknek a két százalékánál diagnosztizáltak rákbetegséget, míg ez az arány a másik csoportban elérte a 8,5 százalékot.

A beavatkozás általában a súlyosan elhízottakon végzik csak el; azok számítanak ebbe a kategóriába, akiken legalább 45 kiló súlyfelesleg van - ennek általában a 67 százalékától sikerül megszabadulniuk a beavatkozás következtében.

A kutatás eredménye azért különösen fontos, mert eddig nagyon kevés olyan terápiát találtak, amellyel csökkenthető a rákbetegség kialakulásának veszélye - hangsúlyozta a kutatással kapcsolatban Philipp Schauer, az egyik clevelandi klinika sebésze.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly két kutatás is bebizonyította: a gyomorszűkítésen átesett pácienseknél a jelentős súlyveszteség mellett csökken a szívbetegség, a diabétesz és a rák kialakulása a beavatkozás után 7-10 évvel.
Forrás: inforadio
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását