2024. március 29. - Auguszta

Majmok is tudnak csókolni

Csökkenti az agressziót elszenvedett csimpánzok stresszes állapotát, ha egy harmadik társuk közbelép és megvigasztalja őket - állapították meg az emberhez genetikailag legközelebb álló majmok viselkedését tanulmányozva liverpooli kutatók.
2008. június 17. kedd 12:24 - Hírextra

A vigasz általában átkarolást és csókokat jelentett - mondta Orlaith N. Fraser antropológus, a John Moores Egyetem munkatársa. Ez a viselkedés szinte mindig konfliktusok után tapasztalható.

A csóknál a vigasztaló csimpánz nyitott száját a másik majom feje tetejéhez vagy hátához nyomta, az átölelés egy, vagy mindkét karral zajlott. Ennek eredményeként csökkentek az agresszió áldozatának stresszreakciói, például a vakarózás. Fraser és kutatócsoportja a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos szakfolyóirat keddi számában tette közzé tanulmányát.

Korábbi tanulmányokban, más szerzők nem találtak összefüggést a vigasztalás és a stressz csökkenése között - mondta Frans de Waal, az Atlantai Egyetem főemlősöket kutató központjának munkatársa. "Ez a tanulmány minden kétséget kizár afelől, hogy a vigasz valóban azt jelenti, amit a megnevezés takar: enyhülést ad egy konfliktus után a meggyötört félnek. A bizonyíték meggyőző és valószínűsíti, hogy a vigasztaló viselkedés az együttérzés egyik kifejezési formája" - véli de Waal.

A csimpánzoknak ez a beleérző viselkedése nagyon hasonlít a gyerekek "együttérző törődésére", ahogy a megbántott családtagot átölelik, vigasztalják. A többi majomnál nem figyelhető meg ez a viselkedés - teszi hozzá de Waal.

Fraser és munkatársai 2005 januárjától 2006 szeptemberéig figyeltek meg egy csimpánzcsoportot egy angliai állatkertben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását