2024. május 6. - Ivett, Frida

Kerékpárosbarát munkahely

Akár 200 millió forintot is kaphatnak vállalkozások, civil szervezetek és állami intézmények kerékpárosbarát munkahely kialakítására - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter vasárnap Budapesten, a Bringázz a munkába című kampány zá
2008. június 15. vasárnap 17:07 - Hírextra

A június 30-án induló uniós pályázaton 1 millió és 200 millió forint közötti vissza nem téritendő támogatás igényelhető kerékpártároló, öltöző és zuhanyzó építésére. "A fenntartható életmód és fogyasztás program keretében meghirdetett pályázat révén olyan mintaprojektek kidolgozása és megvalósítása kezdődhet el, amelyekkel tovább növekedhet a környezettudatos alternatív közlekedési formák népszerűsége" - mondta a tárcavezető, aki egyébként a saját kerékpárján érkezett a Millenáris Velodromba a kampány záró rendezvényére.

A KEOP-6.2.0 pályázat keretösszege egymilliárd forint, részletes információk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján (www.nfu.hu).
Az április 22-én kezdődött Bringázz a munkába akció hat hete alatt a 6.143 résztvevő összesen több mint 430 ezer kilométert tett meg kerékpáron, és így nagyjából 170 tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélte meg a környezetet. A Kerékpáros Magyarország Program keretében másodszor meghirdetett kampány több mint háromszor annyi embert ültettet kerékpárra, mint a tavalyi első.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium akciója során gyűjtött statisztikai adatok szerint a résztvevők otthona és a munkahelyük közötti távolság átlagosan 7,2 kilométer - mondta az MTI-nek Szabó Kristóf projektkoordinátor. Ez az adat alátámasztja a tudományos vizsgálatok következtetéseit, amelyek szerint a kerékpározás a munkába járás leggyorsabb és leginkább környezetkímélő formája - mondta a tárca munkatársa.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását