2024. április 16. - Csongor

Vonzó olcsóság

Az évad utolsó képzőművészeti árverését tartotta a Képcsarnok szombaton. Nyár ide, nyár oda, az érdeklődők népes serege megtöltötte a Millennium Center fedett auláját. A 209 tételből jócskán maradt vissza, de kiemelkedő árak is születtek.
2008. június 15. vasárnap 17:00 - Hírextra

Ezúttal is bevált a Képcsarnok üzletpolitikája. A festményekért kért nagyon alacsony, 20-60 ezer forintos kikiáltási árak most is vonzónak bizonyultak, és a gyűjtők rendre egymásra licitáltak.
Mindjárt a 13. tétel, Bartl József szabálytalan virágcsendélete meghozta az első magas leütést: kikiáltási árának ötszörösén, 220 ezer forintért vitték el. Egy másik Bartl-csendélet is jókora áremelkedéssel, 180 ezer forinton kelt el.

A legtöbbet Demény Miklós korai konstruktív csendéletéért adták. Az 1967-ből való Kürt drapériával 60 ezer forintról indult, és több mint tizennégyszeres emelkedéssel, 850 ezer forintnál ért célba. Felverték az árát a másik Demény-képnek is. A mozaikszerűen komponált 1977-es Csendélet szalvétával 50 ezer forintról 400 ezerig szárnyalt. (Demény a Képcsarnok márciusi árverésének is csúcstartója volt, akkor 550 ezer forintot adtak egy festményéért.)

Gerzson Pál két szigligeti táj ihlette olajképét 80 és 90 ezer forintról 280, illetve 600 ezer forintra licitálták. Vibrálóan színes akvarelljét 110 ezer forintért vették meg.

Haraszti László 1978-as, figurális kompozícióját 50 ezer forintról indították és 320 ezer forinton koppant érte a kalapács. Ugyanennyiért vitték el Tölg-Molnár Zoltán fényekkel-árnyakkal operáló olajképét.

Fehér László 1993-as, Folyónál című, nagyméretű pasztellje a festő fekete korszakának egyik jellegzetes alkotása. Nem csoda, hogy 60 ezer forintról ötszörös emelkedéssel jutott 300 ezer forintig.

A katalógus hátlapján reprodukált, színes foltokból építkező Nagy B. István-olajkép (Egy nyerészkedő álma) 200 ezer forintért kelt el, Papp Gábor expresszív színvilágú tájképei 260, valamint 90 és 42 ezer forintért. Az alföldi hagyományt képviselő Fejér Csaba tanyai képe 200 ezer forinton talált vevőre.
Egyaránt 190 ezer forintig bírta Szász Endre festett porcelán női portréja, Saly Németh László szürrealista arcképe és Topor András konstruktív tájba illesztett mágikus csoportja.

Eredeti grafikát 10-40 ezer forintért lehetett venni (Dobroszláv Lajos, Novotni Emil Róbert) és 10-20 ezer forint körül keltek el a sokszorosított lapok (Engel Tevan István, Balla Margit, Berki Viola, Kass János, Szemethy Imre). Vígh Tamás két bronz plakettjéért 38, illetve 48 ezer forintot adtak, Renner Kálmán, Szántó Gergely, Csíkszentmihályi Róbert plakettje is elérte 8 ezer forintos kikiáltási árának kétszeresét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását