2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Üzlethelyiség miatt elzavarják a galériát

A Labornak, az egykori Stúdió Galériának június 30-án véglegesen ki kell költöznie a Képíró utca 6. szám alóli helyiségből az V. kerületi önkormányzat döntése értelmében - közölte a galéria koordinátora pénteken az MTI-vel.
2008. június 13. péntek 17:57 - Hírextra

Rácz Márta felidézte, hogy az önkormányzat tavaly év végén jelezte: a régi bérleti díjat fizetőkkel felbontják a szerződést. A galéria havonta 14 ezer forintot fizetett - jegyezte meg. Hangsúlyozta, szerettek volna az önkormányzattal és az V. kerületi vagyonkezelővel tárgyalni, de kérésüket elutasították, levelükre pedig nem válaszoltak.
Mint arra a koordinátor rámutatott, az önkormányzat elzárkózása miatt nem jött létre párbeszéd az ügy kapcsán, a vagyonkezelő pedig korábban ahhoz a feltételhez kötötte az új szerződés aláírását, hogy a galéria évekre visszamenőleg fizesse ki az új szerződéssel hatályba lépő, eddig egyoldalúan számon tartott megemelt bérleti díjat.
A galéria most a nyilvánossághoz fordul, június 24-én pedig egy nyílt levelet szeretnének átadni Rogán Antal polgármesternek - folytatta, hozzáfűzve, míg az önkormányzat peres eljárást nem indít, próbálkoznak.
Rácz Márta kitért arra, hogy a ,90-es évek első felében Stúdió Galéria néven létrehozott, fontos kulturális értékeket hordozó kiállítóhelyet a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Magyar Képzőművészeti Egyetem 2007 szeptembere óta közösen működteti Labor néven. Az alkotótér a művészeti kutatómunkának éppúgy helyet ad, mint kiállításoknak, projekteknek.
Kiemelte, hogy a kortárs képzőművészet mai elitjeként számon tartott művészek jelentős részének a Képíró utcai galériában volt az első önálló kiállítása. Rácz Márta felhívta a figyelmet arra is, hogy az idei évben a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta a Labor szakmai programját, mely így, a bezárás esetén eredeti formájában nem valósítható meg.
A koordinátor kérdésre válaszolva utalt arra: ha ki kell költözniük, megszűnik a Labor, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Magyar Képzőművészeti Egyetem ugyanis nem kíván új kiállítóhelyet keresni.
Az V. kerületi önkormányzat sajtóirodája pénteken délután úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy mint több száz másik bérlő esetében, a galéria üzemeltetőit is tavaly értesítették arról, hogy a megváltozott bérleti feltételeknek eleget kell tenni. A galériának díjhátraléka van és nem tudta vállalni a megemelt bérleti díj kifizetését sem.
Az ügy kapcsán nyilatkozott Puskás András, az V. kerület alpolgármestere is, aki elmondta, hogy az önkormányzat 2007 májusában egy éves határidővel azon bérlőknek mondott fel, akik a bérleti szerződést 1995 előtt kötötték. Az önkormányzatok a lakástörvény hatályba lépésétől kezdve, 2004 óta élhetnek az indoklás nélküli, egy éves határidőt szabó felmondás lehetőségével - tette hozzá.
Mint arról az alpolgármester beszámolt, a Belvárosi Önkormányzat 2004. január 1-je óta küld felszólítást a kerületben bérlőknek, hogy kössék meg az új feltételek szerinti szerződést, és fizessék ki azt a díjhátralékot, ami a régi szerződésekben szereplő és az aktuális bérleti díjak közötti különbözetből felgyűlt. A felszólításra a bérlők egy része vagy nem reagált, vagy ragaszkodott régi szerződéséhez és az abban rögzített díjhoz.
Az önkormányzat véleménye szerint ezek a bérlők megkárosítják az önkormányzatot. Puskás András hozzátette: a belváros polgárainak is érdeke az új bérleti szerződések megkötése.
A Stúdió Galéria esetével kapcsolatban Puskás András csak annyit tudott mondani, hogy minden ügyben a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. és annak vezérigazgatója, Sélley Zoltán tárgyal. "A konkrét ügyben nem tudom, hol tartanak a tárgyalások, biztos vagyok abban, hogy voltak és vannak" - fogalmazott.
A kerületi önkormányzat sajtóreferensének ígérete szerint Sélley Zoltán hétfőre juttatja el a pontos indoklást a galéria bérleti szerződésének felmondásával kapcsolatban MTI-hez.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását