2024. május 12. - Pongrác

Új produkció az ExperiDancetől

A külföldi és vidéki premierek után péntek este a budapesti közönség is megismerheti az ExperiDance társulat Esszencia című produkcióját. Román Sándor koreográfus táncegyüttesének legújabb darabja eddigi produkcióik esszenciáját kívánja adni egy látványos
2008. június 6. péntek 16:51 - Hírextra
Vona Tibor elárulta: az Esszenciát a március végi, kaposvári premier után eddig Székesfehérváron és Mosonmagyaróváron mutatták be itthon, de a darab áprilisban Pekingben is nagy sikerrel szerepelt.
"A korábbi táncjátékok különböző részeit egymás mellé illesztettük, ezek az összekötésekkel, az egyedi jelmezzel és díszlettel együtt egy külön történetet adnak. Így elmondható, hogy az Esszencia egy teljesen új produkció" - mutatott rá Vona Tibor, megjegyezve, hogy a darab megvalósítására 30 millió forintot fordítottak.

Hozzátette, hogy a 26 táncos által előadott, kétszer 50 perces darab a nyár folyamán bemutatkozik többek között Győrben, Keszthelyen, Kisvárdán, Tiszaújvárosban és Veszprémben, és jövőre várhatóan a Művészetek Palotájában is látható lesz.

"Közben készülünk szeptemberi premierünkre, Shakespeare Szeget szeggel című vígjátékának táncszínházi változatára. A ReneDance két felvonásban alcímmel futó darab Mátyás király udvarában játszódik majd" - beszélt a társulat terveiről Vona Tibor.

Az ExperiDance táncegyüttes 2000 októberében azzal a nem titkolt céllal alakult, hogy szétröppentse a világba a Román Sándor nevével fémjelzett, kategóriájukban egyedülállóan nagyszabású táncprodukciók hírét. A társulat tagjai táncművészeti főiskolát végzett hivatásos táncosok. Darabjaik Magyarországon, saját műfajukban a legkeresettebb színpadi produkciók közé tartoznak. A társulat öt egész estés show-ját 1100 előadáson több mint 750 ezer néző láthatta eddig.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását