2024. március 29. - Auguszta

Fidesz: A kormány hazudik

A Fidesz szerint kormány az egészségpénztárak vezetői bérének kifizetéséről, illetve a koraszülött ellátás helyzetéről hazudott az embereknek; erről a párt szakpolitikusa beszélt pénteken Budapesten.
2008. június 6. péntek 16:48 - Hírextra
Pesti Imre sajtótájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő korábbi nyilatkozatára emlékeztetett, amely szerint - mint mondta - a 22 biztosító vezérigazgatója nem kap fizetést, hiszen nem végzett munkát. A fideszes képviselő hozzátette: Budai Bernadett szavait Pichler Ferenc pénzügyminisztériumi szóvivő cáfolta, amikor azt mondta, "havi 300 ezer forintos bruttó fizetést kapnak, vagy kaptak a biztosítási pénztár vezetői mindaddig, amit ez a rendszer fenn áll, azaz másfél hónapig".

Ez hétmillió forint felesleges kiadást jelent az államnak - összegzett Pesti Imre.

A képviselő szóba hozta, hogy az egészségügyi tárca szerint mind a fővárosban, mind vidéken elegendő kapacitás áll rendelkezésre a koraszülött ellátásra. Mint idézte, a minisztérium szerint az országos ágykihasználtság ezen a területen 80 százalék feletti, míg a fővárosban ez 94 százalék.
Ezzel szemben a gyakorlatban szakemberek szerint az ágykihasználtság sok intézményben 160 százalékos. Teljes a káosz az ellátásban, hiszen a koraszülötteket egyik vidéki városból a másikba, vagy a fővárosban kell szállítani. Ez 100-150 kilométeres utaztatást is jelent azért, mert nincs közelebb üres ágy - fejtette ki Pesti Imre.

A Fidesz szerint a megoldás ebben az helyzetben az lenne, hogy egyrészt vissza kellene állítani a korábban megszüntetett intézményeket a koraszülött ellátásban, másrészt szükség lenne a kapacitások bővítésére a nőgyógyászatban, a gyermekgyógyászatban és a pszichiátrián.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását