2024. március 29. - Auguszta

Boross Péter szereti Dávid Ibolyát, csak hát öreg már

A parlamenti közviszonyok romlásával, idős korával és egészségének megóvásával indokolta Boross Péter, hogy lemond parlamenti mandátumáról - az egykori kormányfő erről szombati, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
2009. január 10. szombat 18:55 - Hírextra
Az MDF képviselője azt mondta, hogy egy szó sem igaz azokból a hírekből, amelyek szerint személyes ellentétben került volna Dávid Ibolya pártelnökkel, és ez vezetne a távozásához. Kitért rá, hogy Für Lajos és Lezsák Sándor elnöksége, illetve az MDF-ben az elmúlt hónapokban jelentkező krízis során is mindig kifejtette véleményét. Kérte, hogy döntését tekintsék "egy idős ember olyan döntésének, hogy nem kívánja egészségromlásnak kitenni magát".

Boross Péter hozzátette: lemondása ellenére a jövőben erősíteni akarja részvételét az MDF munkájában, és Herényi Károly frakcióvezetőtől felkérést kapott arra, hogy vegyen részt az országgyűlési képviselőcsoport munkájának előkészítésében.

A volt miniszterelnök közölte, hogy a jövő hét elején dönti el, mikor adja vissza mandátumát.
A sajtótájékoztatón Boross Péter elmondta, hogy csak a hétvégén akarta bejelenteni szándékát, de az már pénteken kiszivárgott. Megjegyezte, hogy a gondolat már korábban megérett benne, de nem akarta azt az MDF elnökválasztása előtt nyilvánosságra hozni. Elmondta azt is, hogy a korábban vállalt tisztségekkel kapcsolatos kötelezettségeit "csak korlátokkal" tudta ellátni.

A politikus felolvasta az MDF tagságának írott levelét. Ebben kifejti, hogy túlvállalta magát, és amikor nyolc évnyi szünet után 2006-ban visszatért a parlamenti munkába, nem számolt a közviszonyok romlásával. A volt miniszterelnök szerint a parlamenti ülésterem mára elsődlegesen nem a törvényhozás, hanem a terméketlen politikai küzdelmek színterévé vált; a túlzott feszültség jegyében a felszólalások többnyire agresszíven előadott politikai deklarációk.

A sajtótájékoztató résztvevőihez szólva megjegyezte, hogy a politikusok nemcsak csúnyán beszélnek, de igazi képviselői egyéniségek sem tudnak születni, mert 50-100 ezer forintos büntetések járnak "ha nem úgy szavaz, ahogy a parancs elhangzott".

A magyar parlamentarizmus múltjára utalva azt mondta, hogy korábban a képviselők még verekedtek is, de ő mára úgy látja, hogy egy verekedés néha enyhébb tett annál, mint ami ma a magyar Országgyűlésben elhangzik.

Aggódik az ország és a parlament jövőjéért - mondta. Azért, hogy "ilyen mentalitás, ilyen sekélyes nívó" mellett képes-e az Országgyűlés betölteni a hivatalát. Úgy fogalmazott, hogy a verbális radikalitás "kiment az utcára is", és az országot lejárató módon zajlanak az utcai megmozdulások.
Dávid Ibolya pártelnök ezután megerősítette, hogy továbbra is számítanak Boross Péter munkájára.

Hozzátette, hogy a munkához múzsa és nyugalom kell. Az utóbbi megteremtésének érdekében egy hintaágyat adtak át a volt miniszterelnöknek, aki ezt a "köszönöm, ami a hintaágyat illeti utálom a széket" szavakkal nyugtázta.

Boross Péter ezt követően elmondta, hogy a jövőben meg szeretné írni a magyar társadalomszerkezet átalakításának történetét.

A leköszönő képviselő arra a kérdésre, hogy egyetért-e az MDF utóbbi hónapokban hozott politikai döntéseivel, azt felelte: egy párt életében vannak hibák, rossz mondatok, bakik, de a Magyar Demokrata Fórum által képviselt fő vonulattal és irányultsággal egyetért, ezt jelzi, hogy nem is hagyja el a pártot.

Boross Péter 1992 augusztusában lépett be a Magyar Demokrata Fórumba. Az Antall kormányban a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként és belügyminiszterként is dolgozott. 1993 decemberében, Antall József miniszterelnök halála után lett kormányfő, a tisztséget 1994. július 15-ig látta el.

1994 és 1998 között MDF-es képviselőként vett részt a parlament munkájában. 2006-ban a párt Pest megyei területi listájáról szerzett mandátumot, ezért az MDF dönthet arról, hogy ki foglalja el a helyét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását