2024. április 19. - Emma

A patika "kulisszái mögött"

Idén is megrendezik az országos patikanapot, a gyógyszertárak nyílt napja június 4-én lesz - mondta el Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke hétfőn, Budapesten.
2008. június 2. hétfő 13:28 - Hírextra

Az immár ötödik alkalommal rendezendő patikanap az egészségmegőrzést, a prevenciót állítja fókuszba - tette hozzá a sajtótájékoztatón.

A rendezvény egyik célja, hogy a betegek, az érdeklődők közelebbről megismerhessék egy-egy gyógyszertár működését, a patikusok munkáját és bepillantsanak a "kulisszák mögé". A szakemberek ugyanakkor tanácsokat is adnak, a patikák különböző programokat szerveznek, így vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint-mérést, de lesz olyan gyógyszertár is, amely iskolás csoportokat fogad "rendkívüli" kémiaórára.

Hankó Zoltán, a kamara alelnöke nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva elmondta: a lakosság egy része felismerte, hogy saját egészségének megőrzéséért maga tehet a legtöbbet . Az "öngyógyításnak" is nagyobb szerep jut, vagyis kisebb meghűlésnél, enyhébb közérzetromlásnál az emberek egy része először nem orvoshoz megy, hanem a patikát keresi fel, ezért a gyógyszerészek feladatai nőttek az utóbbi időben.

Az MGYK elnöke beszélt a patikákban májusban tartott fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatairól is. Mint mondta, kétszáz patikát kerestek fel az ellenőrök - egyebek között azt vizsgálták, betartják-e a nem támogatott készítmények maximált árát.

Horváth Tamás közölte: a kétszázból százharminc patikánál találtak valamilyen eltérést. Minden esetben jegyzőkönyv készült, a szankció mértékéről azonban az elnök még nem tudott beszámolni.
Megjegyezte: a kamara azt javasolja, hogy a megbüntetett patikák éljenek jogorvoslati lehetőségükkel és támadják meg a fogyasztóvédelmi hatóság által hozott határozatot. Indoklásában a köztestület elnöke elmondta: a nem támogatott készítmények esetében a maximált ár meghatározását törvény teszi kötelezővé a gyártóknak, azonban ez az árinformáció nem mindig jut el a forgalmazókhoz, mert a törvény ezt már nem rendezi. Horváth Tamás emlékeztetett arra, hogy a problémát már többször jelezték a döntéshozóknak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását