2024. március 29. - Auguszta

A múlté a klasszikus újságírás

A "tradigitális" - a hagyományt és az innovációt egyaránt tisztelő - újságíróké a jövő a tekintélyes berlini Axel Springer Akadémia legfrissebb állásfoglalása szerint.
2008. június 2. hétfő 15:05 - Hírextra

Az esetleges félreértések eloszlatása végett mindennek szerencsére semmi köze nincs a tragédiához, ami a szakmát - legalábbis a berliniek szerint - semmiképp nem jellemezi és nem is jellemezheti. Ráadásul ezt a jövőre vonatkozó különleges elvárást - illetve szóösszetételt - fiatal újságírók fogalmazták meg, akik azért mégiscsak ártatlanabbak és derűlátóbbak a szakma "öregjeinél."

Egyszóval az Axel Springer kiadó épp a fiatal újságírók számára rendezett nemzetközi szemináriumot, arra volt kíváncsi ugyanis, hogy ők hogyan látják az újságírás jövőjét 10-15 év múlva, illetve milyen követelményeket állítanának a jövő újságíró-generációja elé. És a fiatalok - köztük németek, osztrákok, svájciak és franciák - meglepően nagy egységben fogalmaztak úgy, hogy a "tradigitális" újságíróké a jövő. Azoké az újságíróké, akik egyformán tudják és tiszteletben tartják az újságírás tradicionális - azaz hagyományos - értékeit, másrészt ugyanakkor teljes mértékben otthon érzik magukat a digitális világban.

A szimpózium szervezői abból indultak ki, hogy az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott az újságírás technikája. A kilencvenes évek elején a szerkesztőségekben még nyoma sem volt az internetnek, de még a mobiltelefonoknak sem. Ma pedig egyfajta integrált newsroomban zajlik a munka, ahol a hagyományos újságírás a legkorszerűbb technikával, még pedig fotó- és videoanyagokkal, továbbá különleges mobilszolgáltatásokkal ötvöződik. "Az online újságírás csakhamar a szakma klasszikus profiljává válik" - fogalmazott az Axel Springer Akadémia igazgatója.
Jan Eric-Peters szerint a kihívás óriási. Az internet időszakában ugyanis az információk fénysebességgel terjednek a föld körül, azonnal lehívhatók, meghallgathatók, láthatók és olvashatók.

Az újságíróknak pedig bírniuk kell a tempót, villámgyorsan kell reagálniuk, függetlenül az életkortól, s attól is, hogy az elektronikus vagy az írott média területén dolgoznak. A klasszikus újságírói magatartás immár a múlté.

Egyvalami - s ezt a fiatalok is elismerték - aligha változik. Ez pedig a jelenlét, azaz a "szemtanúszerep" fontossága. Ugyanakkor ez is összefonódik immár lassan a jelen, de még inkább a jövő követelményével, az újságírói "mindentudás" szükségességével. Mert a jövő újságírójának a fiatalok szerint nem elég csak az íráshoz értenie, hanem a szöveg mellett fotó és videoanyagot is kell "szállítania". Ezt nevezik "tradigitális" újságírásnak. S az elvárás jogosságában az Axel Springer szemináriumának szervezői nem kételkedtek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását