2024. március 29. - Auguszta

Négy év fegyházbüntetés

A Pécsi Városi Bíróság négy év fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken hozott nem jogerős ítéletében azt a nagyapát, aki két évvel ezelőtt értelmi fogyatékos unokájával közösült, s ebből gyermek is született.
2008. május 16. péntek 12:32 - Hírextra

A bíróság Folbert Csaba vezette tanácsa a 64 éves férfit a gondozására, felügyeletére bízott személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülésben mondta ki bűnösnek. Mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s kötelezte a több mint félmillió forint perköltség megfizetésére.
Az ítélet ellen vádlott és védője felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódik.

A tényállás szerint a pellérdi K. István 2006 júniusában megerőszakolta tizenhárom éves unokáját. Az esetre úgy derült fény, hogy a kislány teherbe esett, ezért vizsgálat indult az apa kilétének felfedésére. Genetikai elemzések nyomán bizonyossá vált: a bűncselekményt a nagyapja követte el.
A ma gyermekotthonban lakó lány tavaly adott életet kislányának, őt nevelőszülőknél helyezték el.
A vádlott bírósági meghallgatásakor először elismerte bűnösségét, majd tagadta azt. Azt mondta, a bűncselekmény "a sátán műve", az ügyben ellene felhozott bizonyítékok, tanú- és szakértői vallomások pedig hazugságok.

A bíróság a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a nagyapa tettét hozzátartozója sérelmére követte el, s azt is, hogy korábban volt már büntetve. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor idős korát, valamint enyhe fokú szellemi korlátoltságát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását