2024. április 19. - Emma

Jávori szerzői estje a Müpában

Purimtól a Menyasszonytáncig címmel tartják jövő szerdán Jávori Ferenc szerzői estjét a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A koncert annak a lemeznek a bemutatója, amelyet nemrégiben jelentettek meg a kitűnő zeneszerző és zongori
2008. május 15. csütörtök 13:24 - Hírextra

A klezmer mestere című lemez áttekintést nyújt Jávori Ferenc legjelentősebb műveiből, s abból az alkalomból adták ki, hogy a Budapest Klezmer Band alapítója és vezetője éppen harminc évvel ezelőtt települt át Kárpátaljáról Magyarországra. Az album ugyanazt az anyagot tartalmazza, ami a Művészetek Palotájában a műsoron szerepel.

A Béres Attila által rendezett szerzői est első részében először a Budapest Klezmer Band játszik, majd a Budapest Klezmer Band és a Liszt Ferenc Kamarazenekar együtt adja elő a Klezmer Szvitet. Ezután a Fesztivál Balett részleteket mutat be a Rómeó és Júlia Jeruzsálemben, a Győri Balett pedig a Purim, avagy a sorsvetés című balettből.

A második részben Jávori Ferenc zongoraszólója után a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Budapest Klezmer Band következik együtt, ezt a Budapest Klezmer Band újabb blokkja követi, s részletek láthatók a Menyasszonytáncból.

Az előadás közreműködői - az együtteseken kívül - Mikó István, Molnár Piroska, Papadimitriu Athina, Kovács Zsuzsa, Mészáros Árpád Zsolt, Jantyik Csaba, Siménfalvy Ágota, Mednyánszky Ági - valamennyien részt vettek a lemez készítésében is.

A Munkácson született Jávori Ferenc, akit barátai és zenésztársai csak Fegyaként emlegetnek, az egyik legtermékenyebbi zeneszerző Közép-Európában, fontos szerepet játszik a klezmerzene népszerűsítésében.

Jávorit és a Budapest Klezmer Bandet teljesítményéért kitüntették többek között Kodály-díjjal, a legjobb produkcióért járó Artisjus-díjjal. Ő maga 5 évvel ezelőtt megkapta a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét.

Jávori Ferenc Moszkvától Hollandián át Londonig, Budapesttől New Yorkig játssza zenekarával nagy sikerrel a jiddis hagyományokra épülő szerzeményeit.

A Budapest Klezmer Band 1990-ben alakult, a Hegedűs a háztetőn Madách Színházbeli előadásán vált széles körben ismertté.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását