2024. április 19. - Emma

Harmicmilliós támogatást kapnak

Az Új Magyar Zene Egyesületet (UMZE) idén is 30 millió forinttal támogatja az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentette be Schneider Márta szakállamtitkár az egyesület csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az UMZE Kamaraegyüttes következő koncert
2008. május 15. csütörtök 18:29 - Hírextra

Az újraálmodott UMZE 1997 őszén adta első koncertjét a Budapesti Őszi Fesztiválon. Azóta a név közismert lett ugyan a magyar zenei életben, de rendszeres támogatás hiányában tulajdonképpen alkalmi együttesként működött, 2006-ban kaptak először állami támogatást.

Schneider Márta szakállamtitkár a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az idei 30 millió forintos támogatás, amelyet a tárca szándéka szerint a jövőben is megkap majd az együttes, a magas színvonalú szakmai munkának szól.

Mint azt Rácz Zoltán, az UMZE művészeti vezetője megjegyezte, a biztos támogatásnak köszönhetően először hirdethetik meg a következő teljes évad programját. Hozzátette: az idei évadot május 28-án, a harmadízben megrendezendő Hommage á Ligeti című koncerttel zárják a Művészetek Palotájában.
A hangversenyen csupa Ligeti György-alkotás hangzik el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A koncert fókuszában az 1960-as és 70-es évek fordulója táján keletkezett művek állnak: a II. vonósnégyes 1968-ban, a Ramifications 1968-69-ben, a Kettősverseny fuvolára, oboára és kamaraegyüttesre 1972-ben, míg a Clocks and Clouds 1972-73-ban született.

Minden évben legalább egyet Ligeti versenyműveiből is műsorra tűznek: 2008-ban az oboára és fuvolára írt Kettősverseny szólal meg - fűzte hozzá Rácz Zoltán.

A jövő évadról szólva kiemelte, hogy 2009. január 31-én Eötvös Péter vezényletével az UMZE Kamaraegyüttes és az Amadinda Ütőegyüttes koncertet ad New Yorkban, a Carnegie Hallban. A koncert műsorán Kurtág György és Ligeti György művei szerepelnek, köztük egy világpremier, Kurtág dalciklusa Anna Ahmatova verseire.

Az évad Dukay Barnabás szerzői estjével indul a Budapesti Őszi Fesztiválon. Decemberben Vajda Gergely vezényli az UMZE Kamaraegyüttest. Műsorán az idén 100 éves Elliott Carter művei mellett John Adams, Kurtág György és Vajda Gergely saját, az együttesnek írt kompozíciói szerepelnek.

A budapesti Francia Intézettel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel és a Művészetek Palotájával közös koprodukció lesz a Messiaen születésének 100. évfordulójára tervezett koncert. Jérome Bloch francia kulturális attasé a sajtótájékoztatón kiemelte: a hangverseny Franciaország EU-elnökségének egyik méltó záróeseménye lesz.

2009 tavaszán három koncerttel folytatják a szezont: a Luciano Berio műveiből összeállított koncertre márciusban, a már hagyományos Hangszemlére, amelynek kezdeményezője és program-koordinátora Tihanyi László, áprilisban kerül sor. Még ugyanebben a hónapban az UMZE fellép a Zágrábi Biennalén.

A Művészetek Palotája, a Budapest Music Center, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar és az UMZE közös zeneszerzőversenyt hirdetett, amelynek döntőjét 2009 januárjában tartják. A koncert napján hangzik el a négy legjobb alkotás, és a zsűri ezután nevezi meg a nyertest.

A jövő évad is - immár hagyományosan - a következő Hommage á Ligeti koncerttel zárul 2009. május 26-án a Müpában.

A szezon rezidens művésze Ránki Dezső és Klukon Edit lesz: a következő évadban négy koncerten, köztük a Messiaen-hangversenyen lépnek fel vendégművészként.

Rácz Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy tárgyalnak a Magyar Állami Operaházzal is kortárs operák közös bemutatásáról.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását