Annak ellenére, hogy a tavaly júniusban, Balázs Péter szolnoki kinevezésével kezdődő, már-már tragikus bohózatba illő színiigazgató-„pályázatok” (hiszen valójában nem voltak ilyenek, csupán annak álcázott, előre eldöntött kinevezések) újabb, somogyi állomása ugyan nem előzmény nélkül való, az eddigi sorba mégsem illik bele.

Ami elsőre nem ment

Az első választás még tavaly volt, miután Babarczy László megbízatása lejárt. (Babarczy közel harminc évig volt a színház első embere.) Akkor a posztért a most is induló Znamenák István, valamint korábbi szegedi ténykedése alkalmával jelentős adósságot felhalmozó ex-igazgató és Barátok közt-társszerző, színész-rendező Korognai Károly szállt ringbe. Utóbbinak a Szegedi Nemzeti Színház élén eltöltött botrányos évei alapján nyilvánvaló volt, hogy esélye se lehet még egy olyan közgyűlés előtt sem, amely kifejezetten kérte, hogy sebtiben pályázzon, és ennek érdekében még attól is hajlandó volt eltekinteni, hogy igazgatói pályázata nem érkezett meg határidőre. Ő végül nem nyerhetett, így jobb híján befutott az egyetlen lehetséges és komolyan vehető induló: Znamenák, aki miután másfél évtizede a színház alkalmazásában álló művész, - a társulat megkönnyebbülésére- egyet jelentett a belső folytonossággal, a megkezdett munka és szellemiség továbbvitelével.



Znamenák egy évet kapott

Igaz, ő csak egy évet kapott. Pontosabban ennyit adott magának az önkormányzat, amíg talál egy Korognainál kicsit szalonképesebb jelöltet (befutót) Znamenákkal szemben, akinek akkor, 2007-ben még azt mondták, egy éve van arra, hogy gazdaságilag stabilan tartsa az intézményt, ugyanakkor művészileg is rendben menjenek a dolgok. Ha ez így történik, akkor bizonyított… Szita Károly főpolgármester hozzátette: a lényegben „úgyis (…) a néző fog dönteni.”

Ami a közönséget illeti, úgy tűnik Znamenák bizonyított: 3000-rel emelkedett a bérletesek száma. A nézők, úgy tűnt, döntöttek, bólintottak az új vezetésre, akik esetleg régebben valamiért elpártoltak, most visszatértek.

És a művészi színvonal? Arról csak annyit, hogy ahogy eddig, most is lesz kaposvári résztvevője a legnagyobb hazai szakmai szemlének tartott, Pécsi Országos Színházi Találkozónak (POSZT): Réthly Attila Szabad az á-című, rendszerváltást feldolgozó darabja nyerte az idei válogató, Kukorelly Endre, író-költő tetszését.

Januárban tehát megalapozottnak és evidensnek tűntek az igazgató szavai: „Ez egy jó színház, mi csináljuk a dolgunkat, szerintem tök jól. Ha ez elég, akkor elég. Ha meg nem erről van szó, ha nem ez a lényeg, akkor úgyis mindegy.”

Kaposvárnak még jobb kell

A város vezetésének azonban ennyi mégsem volt elég, ők még jobbat akartak. Felkérték tehát Schwajda Györgyöt, aki az új Nemzeti Színház építésének kormánybiztosa volt 2000 és 2002 között. Ő be is adta a dolgozatát, benne azzal a több mint 200 helyesírási hibával, amely újra egycsapásra a nyilvánosság homlokterébe emelte a drámaíró-rendezőt. A dolgozat (amely nemcsak a hibáktól, de a közhelyektől is hemzseg), valamint Schwajda személye azonban már nem váltott ki akkora tiltakozást az egykori és volt kaposváriak, illetve a velük szimpatizálók körében, ahogy Korognaié tette ezt jó egy évvel korábban. Akkor petíció és internetes aláírásgyűjtés, valamint tiltakozó videó született arról az abszurd helyzetről, hogy egy 30 éve az ország meghatározó színházaként működő társulat élére egy politikai jelöltet akarnak ültetni. A helyzet viszont mostanra változott.

Schwajda akár joker lehet

A társulat úgy tűnik, elfogadta az új helyzetet, sőt Schwajdában mintha a partnert látná. A számára kudarccal záruló közgyűlés után Znamenák István így nyilatkozott: „ha mi dolgozhatunk tovább, és együtt tudunk működni Schwajda úrral, akkor szerintem az a kaposvári színház, amit kaposvári színháznak nevezünk és gondolunk, jól tud tovább működni". Sőt, az is lehet, - fűzte hozzá - hogy egy olyan fúzió tud létrejönni, ami akár elindíthat egy új kaposvári korszakot. Ezt a feltételezését a Schwajdával folytatott beszélgetéseire is alapozta, amelyben úgyszólván egy sajátos munkamegosztásban egyeztek meg: ebben a felállásban Schwajda vinné a hivatalos ügyeket, Znamenákéknak pedig megmaradnának a művészi feladatok, azok, amelyekhez igazán értenek.

Csak találgatni lehet, mik lehetnek ennek a felállásnak az előnyei.

A példa kedvéért: arról, hogy a kaposvári színház milyen fizikai állapotban van, hallomásból lassan már az is tud, aki még sosem járt arra. Ezt orvosolandó évek óta próbálnak a színház vezetői pénzt nyerni különböző pályázati úton az önkormányzattól- sikertelenül. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy korábban Babarczy Lászlónak igencsak megromlott a viszonya a helyi vezetéssel, és ennek ezúttal (is) a színház itta meg a levét. Most viszont Schwajdának –akinek a vezetéssel köztudottan remek viszonya van, lesz- rendes igazgatóként más célja nem lehet, hogy felújítással a színházat megóvja a teljes amortizációtól. (Ehhez valami hasonló már sikerült neki a nyolcvanas évek végén, amikor Szolnokon volt igazgató és rendbe hozta az épületet, más kérdés, hogy a Nemzeti épületével –mint tudjuk- már korántsem volt ilyen szerencséje.) Persze, ha lesz felújítás, akkor meg kell adni mindenkinek, ami jár. Ami eddig a rossz viszony miatt nem jöhetett létre színház és önkormányzat között, most már cseppet sem elképzelhetetlen. Viszont a színház nem fog összedőlni. És ez a legfontosabb. Már ha Schwajda tartja adott szavát és –akár felsőbb nyomásnak engedve- nem kezd tisztogatásba és egyéb átalakításokba. A magyar színházművészet érdeke, hogy így legyen.