2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Alig 5%-ot fizetett ki a BKV

A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság tanácsadói keretszerződéseket kötött az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt-vel 2008 és 2012 közötti időszakra vonatkozóan. Az elvégzett feladatok után fizetett a BKV Zrt.
2008. május 5. hétfő 15:10 - Hírextra

A szerződések kezdő időpontjától az AAM Zrt. annyi és olyan tanácsadói feladatokat végzett el a közlekedési társaságnál, amelyek után a 2,5 milliárdos összegnek mindössze alig 5%-át, 137 millió forintot fizetett ki a BKV.

Ahogyan azt az AAM Zrt. közleményében korábban már tudatta, a keretszerződések végrehajtásának 2008. január 1-től március 31-ig eltelt fázisában az AAM Tanácsadó Zrt. összesen 92 millió forint értékben nyújtott tanácsadói szolgáltatást a BKV Zrt. számára.

A folyamatban lévő részfeladatok korrekt befejezésén, illetve átadásán túl a közlekedési társasággal történt közös megegyezése alapján a felek között létrejött keretszerződések felbontásáról döntött az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt., így április 23. óta nem folytatja tovább munkáját a BKV Zrt-nél.

A felmondási idő alatt az AAM Zrt. teljesíti szerződéseiben vállalt kötelezettségét, befejezi részfeladatait, termékeit átadja a megbízó részére.

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Forrás: OTS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását