Kakukk és pelikán

Az ember önérdekkövető, egoista lény vagy közösségi, segítő és önfeláldozó természetű? Mi felel meg jobban a természetének, a vagyon megszerzése vagy a közös tehén? Kakukk-e az ember, vagy gyermekeit önvérével tápláló pelikán, hogy maradjunk a madaras hasonlatoknál? – szólt az első kérdés, Heltai László és Scheiring Gábor moderátoroktól. Szalai Erzsébet válaszolt először: „Viták folynak arról, hogy létezik-e olyan, hogy „emberi természet”. Két irányzat van: az egyik – ez főleg a marxizmushoz kötődik – azt mondja, hogy nincs ilyen, mert az ember a társadalmi viszonyok összegződése, tükröződése és a társadalmi viszonyok megváltoztatásával az emberi természet is megváltoztatható. A másik irányzat, aminek a központjában az antropológiai állandóság áll azt mondja, hogy vannak az emberi természetnek állandó vonásai, melyek történetileg nem változnak. Az ember korlátozottan altruista lény, tehát egy köztes álláspontot foglal el, mely szerint sem azt nem mondhatjuk, hogy az ember lecsupaszítva csupán önérdekkövető, sem azt, hogy az ember korlátlanul képes önfeláldozásra.”

Falat sem lehet felülről felrakni

„Ebből következik az, hogy a kapitalizmus meghaladható és meg is kell haladni, mert bebizonyította, hogy egy embertelen világ, amelyik egyetlenegy logikára épül, a minimális ráfordítással maximális eredmény elvére." – folytatta Szalai Erzsébet. "A kapitalizmust meg kell haladni, de olyan társadalom nem képzelhető el, amelyik az önérdeket és a piac logikáját tökéletesen ki tudja kapcsolni. A kapitalizmus egy történelmi kategória, ebben Marxszal értek egyet – aminek progresszív szerepe volt az emberiség történetében. Tehát nem egyszerűsíthetjük le arra, hogy a kapitalizmus zsákutca vagy rossz dolog volt. A kapitalizmus után viszont csak azok a szocialisztikus folyamatok válhatnak uralkodóvá, melyek a társadalom mélyéből elinduló folyamatokból táplálkoznak. Az a típusú változás, amit a bolsevikok hajtottak végre Oroszországban, vagy amit a szociáldemokraták, akik szintén felülről lefelé akarták átstrukturálni a társadalmat nem járható út.”

Kizsákmányállat

„Mára a kapitalizmus egy olyan szakaszába lépett, amelyben önpusztító folyamatok mennek benne végbe és elkezdi saját létfeltételeit felfalni" – vázolta fel Szalai, miért is kell meghaladnai a kapitalizmust. "Elsősorban a humán erőforrásokat falja fel a féktelen profithajsza következtében, az ökológiai környezetet pusztítja, túltermelési válságot idéz elő – ezt mutatja az Amerikából induló jelzáloghitel válság – azon kívül kiüresíti a politikai és a kulturális szférát. Ami a kizsákmányolást illeti, én használom ezt a kategóriát, amiért elég sok támadást kapok a magyar értelmiség köreiből. Elsősorban a mai nyugati szakirodalomban, az analitikus marxisták használják a kizsákmányolás fogalmát, de ők átalakították azt Marxhoz képest. Wright (Erik Olin T.L.) azt mondja, hogy akkor beszélhetünk kizsákmányolásról, ha egyesek gazdagsága mások munkájának az egyenes következménye, azaz zéró kimenetelű játszmák folynak a tőke és a munka között. A baloldali liberális Kis János abból indul ki egy ’93-ban megjelent tanulmányában, hogy Marx tévedett, amikor azt mondta, hogy az értéktöbblet kisajátítása kizsákmányolást jelent, de ő is használja a fogalmat és megkülönböztet egymástól speciális és általános kizsákmányolást. Speciális kizsákmányolásról akkor van szó Kis szerint, ha bizonyítható, hogy a tőke és a munka közötti alkufolyamatban a tőke pozíciói szignifikánsan erősebbek a munkáénál. Azt hiszem, nem kell bizonyítanom, hogy Magyarországon az elmúlt 20 évben, de akár a szocializmusra visszatekintve is, a tőke pozíciói folyamatosan egyre erősebbé váltak a munka pozícióinál. A tőkejövedelmek sokkal gyorsabban nőttek, mint a munkajövedelmek és a szakszervezetek meggyengültek.”

Az önszabályozó piacgazdaság fasizmushoz, kommunizmushoz is vezethet

Greskovits Béla a szolidaritáselv mellett tette le a voksát: „Kézen fekvő Polányi Károlyra hivatkozni, akit ma újra olvasnak a világban. Megveszekedett ellensége a kapitalizmusnak, bár csodálja is. Az ő antropológiai felfogása, hogy habár az önérdek és a gazdasági motívum mindig jelen volt az emberiség történetében, kizárólag a kapitalizmus, azaz az önszabályozó piacgazdaság tette a haszonnak, a munka megspórolásának és az önérdeknek a motívumát elsődlegessé. Minden korábbi társadalomban – és ez az emberiség létének megfelelő közeg – az embereket más motiválja: társadalmi és kulturális motívumok. A diákjaim ezt nagyon nehezen értik, meg. „Hogy, hogy nem a haszon?” – kérdezik, és én mindig azt mondom, hogy ellenőrizzék le magukat. Ha a szerelemüknek virágot vesznek, akkor egy árukapcsolat jár-e az eszükben, például, hogy mi történik aznap éjszaka? Elég egyértelmű, hogy ez a fajta motívum, a társadalomban levés motívuma, a hasznosság nagyon fontos. Polányi azért nem szereti a kapitalizmust, mert ez az egyetlen olyan társadalom, ahol ezek a motívumok alárendelődnek, vagy harcban állnak az önérdek motívumának. Ami miatt veszélyesnek tartja a kapitalizmust – bár szereti is, egy csodálatos gépezetnek tekinti, abból a szempontból, hogy hihetetlen mennyiségű anyagi jószág létrehozására ösztönzi az embert – az az, hogy az önszabályzó piac – egy nagyon erős képet vesz át Blake egyik verséből – egy sátáni malom, péppé, masszává, tömeggé őrli az embert. Az a problémája az önszabályozó piacgazdasággal, hogy áruvá teszi a munkát, a természetet és veszélyeknek teszi ki még a saját gyermekeit is, az ipari szervezetet és a pénzt. Tehát azért emberellenes, mert az emberi létezés összes lényeges dimenzióját, a termelésszervezést, az emberi motívumokat, a pénzt és a természetet fenyegeti. Emiatt a társadalmak hosszú távon nem tudják elviselni az önszabályozó piacgazdaságot, a szabályozására és korlátozására törekszenek, ezért Polányi számára a szabad piac utópia. Akárhánysor elszabadul ez a rendszer, a társadalom védekező reakciókat fejleszt ki, s ezek a reakciók perverz kimenethez is vezethetnek. E szerint értelmezi a két világháború közötti német fasizmust, az elszabadult piacgazdaságra adott szélsőséges válasznak tartja a fasizmust és a kommunizmust.”

A hatalom, az hatalom, keleten és nyugaton, a globalitást nem bírom

Bogár László a fenntarthatóság szempontjából fogta meg a feltett kérdést, és arról beszélt, hogy ha az emberi természet lényege ami az utóbbi fél évezred alatt lezajlott, akkor az emberi természet hiba, ami ki fogja pusztítani önmagát. „Korunk, a megvalósult abszurditások világa. Egy kisiskolás gyerek is tudja, hogy három perc alatt elpusztulunk, ha nem jutunk levegőhöz – jó mondjuk egy gyöngyhalász picit később, de nem szignifikáns módon – három nap alatt elpusztulunk, ha nem jutunk vízhez és három hét alatt, ha nem jutunk élelemhez, no nem ilyen genetikailag módosított izéhez, ami már a legyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak minősül, hanem tényleg tápláló élelmiszerhez. Na most, ha körülnézünk, mit látunk? Korunk világa eszelős, perverz, aberrált dühvel roncsolja szét azokat az évmilliárdos tartópilléreket, a földet, a vizet és a levegőt, melyek a jövő hét közepénél egy picikét hosszabb időre is lehetővé tennék, hogy lélegezhető levegőhöz, iható vízhez és ehető élelemhez jussunk hozzá. Na, ennyit a kapitalizmus lényegéről, úgy gondolom, hogy ez önmagáért beszél.”