A globalitást nem bírom

Kakukk és pelikán

Az ember önérdekkövető, egoista lény vagy közösségi, segítő és önfeláldozó természetű? Mi felel meg jobban a természetének, a vagyon megszerzése vagy a közös tehén? Kakukk-e az ember, vagy gyermekeit önvérével tápláló pelikán, hogy maradjunk a madaras hasonlatoknál? – szólt az első kérdés, Heltai László és Scheiring Gábor moderátoroktól. Szalai Erzsébet válaszolt először: „Viták folynak arról, hogy létezik-e olyan, hogy „emberi természet”. Két irányzat van: az egyik – ez főleg a marxizmushoz kötődik – azt mondja, hogy nincs ilyen, mert az ember a társadalmi viszonyok összegződése, tükröződése és a társadalmi viszonyok megváltoztatásával az emberi természet is megváltoztatható. A másik irányzat, aminek a központjában az antropológiai állandóság áll azt mondja, hogy vannak az emberi természetnek állandó vonásai, melyek történetileg nem változnak. Az ember korlátozottan altruista lény, tehát egy köztes álláspontot foglal el, mely szerint sem azt nem mondhatjuk, hogy az ember lecsupaszítva csupán önérdekkövető, sem azt, hogy az ember korlátlanul képes önfeláldozásra.”

Falat sem lehet felülről felrakni

„Ebből következik az, hogy a kapitalizmus meghaladható és meg is kell haladni, mert bebizonyította, hogy egy embertelen világ, amelyik egyetlenegy logikára épül, a minimális ráfordítással maximális eredmény elvére." – folytatta Szalai Erzsébet. "A kapitalizmust meg kell haladni, de olyan társadalom nem képzelhető el, amelyik az önérdeket és a piac logikáját tökéletesen ki tudja kapcsolni. A kapitalizmus egy történelmi kategória, ebben Marxszal értek egyet – aminek progresszív szerepe volt az emberiség történetében. Tehát nem egyszerűsíthetjük le arra, hogy a kapitalizmus zsákutca vagy rossz dolog volt. A kapitalizmus után viszont csak azok a szocialisztikus folyamatok válhatnak uralkodóvá, melyek a társadalom mélyéből elinduló folyamatokból táplálkoznak. Az a típusú változás, amit a bolsevikok hajtottak végre Oroszországban, vagy amit a szociáldemokraták, akik szintén felülről lefelé akarták átstrukturálni a társadalmat nem járható út.”

Kizsákmányállat

„Mára a kapitalizmus egy olyan szakaszába lépett, amelyben önpusztító folyamatok mennek benne végbe és elkezdi saját létfeltételeit felfalni" – vázolta fel Szalai, miért is kell meghaladnai a kapitalizmust. "Elsősorban a humán erőforrásokat falja fel a féktelen profithajsza következtében, az ökológiai környezetet pusztítja, túltermelési válságot idéz elő – ezt mutatja az Amerikából induló jelzáloghitel válság – azon kívül kiüresíti a politikai és a kulturális szférát. Ami a kizsákmányolást illeti, én használom ezt a kategóriát, amiért elég sok támadást kapok a magyar értelmiség köreiből. Elsősorban a mai nyugati szakirodalomban, az analitikus marxisták használják a kizsákmányolás fogalmát, de ők átalakították azt Marxhoz képest. Wright (Erik Olin T.L.) azt mondja, hogy akkor beszélhetünk kizsákmányolásról, ha egyesek gazdagsága mások munkájának az egyenes következménye, azaz zéró kimenetelű játszmák folynak a tőke és a munka között. A baloldali liberális Kis János abból indul ki egy ’93-ban megjelent tanulmányában, hogy Marx tévedett, amikor azt mondta, hogy az értéktöbblet kisajátítása kizsákmányolást jelent, de ő is használja a fogalmat és megkülönböztet egymástól speciális és általános kizsákmányolást. Speciális kizsákmányolásról akkor van szó Kis szerint, ha bizonyítható, hogy a tőke és a munka közötti alkufolyamatban a tőke pozíciói szignifikánsan erősebbek a munkáénál. Azt hiszem, nem kell bizonyítanom, hogy Magyarországon az elmúlt 20 évben, de akár a szocializmusra visszatekintve is, a tőke pozíciói folyamatosan egyre erősebbé váltak a munka pozícióinál. A tőkejövedelmek sokkal gyorsabban nőttek, mint a munkajövedelmek és a szakszervezetek meggyengültek.”

Az önszabályozó piacgazdaság fasizmushoz, kommunizmushoz is vezethet

Greskovits Béla a szolidaritáselv mellett tette le a voksát: „Kézen fekvő Polányi Károlyra hivatkozni, akit ma újra olvasnak a világban. Megveszekedett ellensége a kapitalizmusnak, bár csodálja is. Az ő antropológiai felfogása, hogy habár az önérdek és a gazdasági motívum mindig jelen volt az emberiség történetében, kizárólag a kapitalizmus, azaz az önszabályozó piacgazdaság tette a haszonnak, a munka megspórolásának és az önérdeknek a motívumát elsődlegessé. Minden korábbi társadalomban – és ez az emberiség létének megfelelő közeg – az embereket más motiválja: társadalmi és kulturális motívumok. A diákjaim ezt nagyon nehezen értik, meg. „Hogy, hogy nem a haszon?” – kérdezik, és én mindig azt mondom, hogy ellenőrizzék le magukat. Ha a szerelemüknek virágot vesznek, akkor egy árukapcsolat jár-e az eszükben, például, hogy mi történik aznap éjszaka? Elég egyértelmű, hogy ez a fajta motívum, a társadalomban levés motívuma, a hasznosság nagyon fontos. Polányi azért nem szereti a kapitalizmust, mert ez az egyetlen olyan társadalom, ahol ezek a motívumok alárendelődnek, vagy harcban állnak az önérdek motívumának. Ami miatt veszélyesnek tartja a kapitalizmust – bár szereti is, egy csodálatos gépezetnek tekinti, abból a szempontból, hogy hihetetlen mennyiségű anyagi jószág létrehozására ösztönzi az embert – az az, hogy az önszabályzó piac – egy nagyon erős képet vesz át Blake egyik verséből – egy sátáni malom, péppé, masszává, tömeggé őrli az embert. Az a problémája az önszabályozó piacgazdasággal, hogy áruvá teszi a munkát, a természetet és veszélyeknek teszi ki még a saját gyermekeit is, az ipari szervezetet és a pénzt. Tehát azért emberellenes, mert az emberi létezés összes lényeges dimenzióját, a termelésszervezést, az emberi motívumokat, a pénzt és a természetet fenyegeti. Emiatt a társadalmak hosszú távon nem tudják elviselni az önszabályozó piacgazdaságot, a szabályozására és korlátozására törekszenek, ezért Polányi számára a szabad piac utópia. Akárhánysor elszabadul ez a rendszer, a társadalom védekező reakciókat fejleszt ki, s ezek a reakciók perverz kimenethez is vezethetnek. E szerint értelmezi a két világháború közötti német fasizmust, az elszabadult piacgazdaságra adott szélsőséges válasznak tartja a fasizmust és a kommunizmust.”

A hatalom, az hatalom, keleten és nyugaton, a globalitást nem bírom

Bogár László a fenntarthatóság szempontjából fogta meg a feltett kérdést, és arról beszélt, hogy ha az emberi természet lényege ami az utóbbi fél évezred alatt lezajlott, akkor az emberi természet hiba, ami ki fogja pusztítani önmagát. „Korunk, a megvalósult abszurditások világa. Egy kisiskolás gyerek is tudja, hogy három perc alatt elpusztulunk, ha nem jutunk levegőhöz – jó mondjuk egy gyöngyhalász picit később, de nem szignifikáns módon – három nap alatt elpusztulunk, ha nem jutunk vízhez és három hét alatt, ha nem jutunk élelemhez, no nem ilyen genetikailag módosított izéhez, ami már a legyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak minősül, hanem tényleg tápláló élelmiszerhez. Na most, ha körülnézünk, mit látunk? Korunk világa eszelős, perverz, aberrált dühvel roncsolja szét azokat az évmilliárdos tartópilléreket, a földet, a vizet és a levegőt, melyek a jövő hét közepénél egy picikét hosszabb időre is lehetővé tennék, hogy lélegezhető levegőhöz, iható vízhez és ehető élelemhez jussunk hozzá. Na, ennyit a kapitalizmus lényegéről, úgy gondolom, hogy ez önmagáért beszél.”
@@

„Amikor a filozófia zavarba jön, akkor általában a költészetet hívja segítségül, én is ezt teszem most: „Ős patkány terjeszt kórt, a meg nem gondolt gondolat” – írja a költő. Az emberiség születésétől fogva küzd ezzel a legalapvetőbb dilemmával, a meg nem gondolt gondolattal. Minden tragédiát, ezt a tragédiát is, hogy korunk a megvalósult abszurditások korává tudott válni, a meg nem gondolt gondolat okozza. Az emberi létezés legalapvetőbb dilemmája az, hogy elgondol valamit és ennek örül, ha meg is tudja valósítani tapsikol örömében és még jobban örül, és rendszerint elfelejtkezik arról, hogy van egy igen súlyos, harmadik típusú szabadság is, és ez pedig a folytathatóság szabadsága. Azaz amit elgondoltam és megvalósítottam, azt bele tudom-e illeszteni harmonikusan a létezésbe, mert ha ezt a kritériumot figyelembe se veszem, az a legvégzetesebb tragédiák forrása lehet. Nem véletlen, hogy minden kultúra mélyén létezik egy tanmese – mi ezt a palackból kiengedett szellem meséjeként ismerjük – amelyik pontosan erről szól, hogy a nyers ösztöneitől hajtott, hübrisszel, elbizakodottsággal megvert ember kizárólag csak az elgondolhatóságot és a megvalósíthatóságot tartja szem előtt, azzal viszont nem foglalkozik, hogy ez az elgondolás hosszú távon beilleszthető-e az emberi létezés harmóniájába.”

Szép, új világ

Bogár László a negatív folyamatok gyökeréig ás, és nem mulasztja el közzé tenni, mit talált a mélyben: „Történelmileg szembe kell néznünk azzal a ténnyel, tudom, hogy nagyon kényelmetlen amit mondok, hiszen ma is párás szemekkel szoktunk tekinteni a reneszánszra, a reformációra és a felvilágosodásra, mégis azt kell mondanom, hogy ennek a végzetes tragédiának az alapvető okát ebben a három fantasztikus szociokulturális eszmeáramlatban kell keresni. Tudni illik ezek az eszmeáramlatok nem tettek kevesebbet, mint újraértelmezték a szabadság fogalmát és elegánsan kiiktatták a folytathatóság szabadságát, tehát valójában egy hihetetlenül destruktív folyamat ment végbe, ezekben a nagyszabású kulturális áramlásokban. Ezek iktatták ki azokat a tradicionális egyensúlyt jelentő fékeket, melyek az előző ezer évek során számos nagy ívű kultúrában, az ősi Egyiptomban, Kínában, Indiában egy picikét folytathatóbbá tették a létezést, mint a modernitás, és aztán – majd mint látni fogjuk – a globalitás világa. Ezekkel a szociokulturális eszmeáramlatokkal születik meg a nyugatias modernitás – lánykori nevén kapitalizmus –, amely lényegének megfogalmazásához szegénykének ötszáz évet kellett várnia, amíg eljött Milton Friedman, a nemrég elhunyt Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki megmondta a tutit: „Az üzletben az az üzlet, hogy üzlet.” Barátaim, ebben minden benne van! Magyarán szólva, ha neked valami üzemgazdasági szinten közvetlenül kifejezhető profitot hoz, akkor ne foglalkozz azzal, hogy mondjuk százszor, vagy ezerszer akkora kárt okoz egyébként ez a tevékenység az emberi létezés külső természetére. Ez tehát a kapitalizmus lényege, a kapitalizmus maga a fenntarthatatlanság, maga a folytathatatlanság. Már Hegel is különbséget tesz létező és fennálló között, és ez a rombolás az, ami kizárólag azért tudott fennállni, hiszen ilyen rombolás nem létezhet, kizárólag léterőszak segítségével állhat fent, tehát születése pillanatától fogva állandó léterőszak alatt tartja a létet. Ez vezetett el a XX. század óriási kataklizmáiig, ez vezet el oda, hogy a modernitás ötszáz éves „diadalútja során” valójában végzetes dilemmákkal kerül szembe és ezt váltja ki az új létmód, az önmagát globalizációnak nevező – szerintem a globalitás helyén valóbb – kialakulásához.”

„A kapitalizmus, vagy nyugatias modernitás tehát erre a végzetes pályára viszi a világot, a történelem dinamikáját tehát én a tradicionalitás-modernitás-globalitás dinamikájában lelem felfedezni. A tradicionalitás az a létmód, amelyik még képes ezeknek, az egyensúlyoknak a megtartására. Félreértés ne essék, nem idill, de képes az elgondolhatóság, megvalósíthatóság és folytathatóság szabadságának összehangolására. A modernitás, a kapitalizmus létmódja ezt brutálisan felbontja, erőszakosan kiiktatja a folytathatóság szabadságát, ezzel végzetes pályára viszi az egész emberi létet. Ezzel szembesül XX. század folyamán és ekkor két lehetősége támad: az egyik, hogy ezt az utat megteszi visszafelé, a másik hogy végtelenségig mélyíti a folytathatatlanságot. A kettő közül az utóbbi utat választotta és ez az út nevezi magát globalizációnak, ami egy új létmód az emberiség történetében.”

Műanyag, műélet, műlélek

Bogár az emberidég és a globalizáció szembefordulásával folytatta: „Az embert mindig az érdekelte, hogy mi az anyag, mi az élet és mi a lélek. Ha ezek a valóság létszintjei, akkor a (globalizációnak) ezt kell leváltani. Anyag helyett műanyag, élet helyett műélet – a genetikailag módosított szörnyűségekkel – illetve lélek helyett műlélek, a világméretű informatikai, telekommunikációs és média komplexumok segítségével, gyakorlatilag le kell építeni az ember eredeti identitását és benne felépíteni a nyálafolyós konzumidióta létkarakterét. Az ember tulajdonképpen már csak egy jelentéktelen béltraktus, aminek kizárólagos funkciója, hogy fokozza a pénz forgási sebességét. Így jön létre az abszolút engedelmes munkaerő- illetve fogyasztóerő-állatok gigantikus csordáivá változtatott embernek látszó tárgyakból álló világ. Ma már többé-kevésbé látszanak ennek a létmódnak a világhatalmi struktúrái. Kicsit leegyszerűsítve három alapvető intézményrendszerről beszélhetünk. Az egyik a közvetlen kényszerítőhatalmak világa, ez tulajdonképpen a transznacionális vállalatok világméretű hálózata, melyek gazdasági képződménynek látszanak, pedig par excellence hatalmi képződmények, tehát kényszerítő hatalommal bírnak. A második része az intézményhálózatnak a fegyelmező és figyelmeztető hatalmak világa, itt lakik a Valutaalap, a Világbank, a Fitch Ratings és a különböző hitelminősítő cégek, melyek összevonják szemöldöküket, hogy az engedetlen lokalitások észhez térjenek és a politikailag, gazdaságilag korrekt magatartást gyakorolják. Végül az értelmező és tematizációs hatalmak világa, a globális média, melyik meghatározza, hogy milyen nyelven, milyen értelmezési keretben és milyen fogalmakkal beszélj, ha jót akarsz. Tudniillik ha nem ilyen fogalmakkal beszélsz, akkor elveszik tőled a szót, nevetség tárgyává válsz, kiradíroznak a világból és legkülönbözőbb durva jelzőkkel látnak el. A washingtoni konszenzus – blaszfémiával élve – szentháromsága a liberalizálj, dregulálj, privatizálj. Korunk betegsége, hogy-hogy nem mindig ugyanazon van megakadva, mindig liberalizálni, deregulálni és privatizálni akar. Ha értenénk a beszédét azt mondaná, hogy: Teljes liberalizálást! Semmi ne befolyásolja a sejtek abszolút szabad működését! Teljes deregulációt! Mi az, hogy a szervezet neuro-endokrin szabályozó mechanizmusai csak úgy beleszólnak abba, hogy hogyan szaporodnak a sejtek? És teljes privatizációt, hiszen mindenki tudja, hogy az immunrendszer a szervezet legrosszabb tulajdonosa, ezért tessék privatizálni az immunrendszert, hogy-hogy nem, az én javamra. Ez a ráksejt logikája. Amikor a világ urai büszkén liberalizálásra, deregulációra és privatizációra az időnként engedetlen lokalitásokat, akkor ezzel a rákos burjánzás metaforáját fogalmazzák meg.”

Cikkünket a vita második felének ismertetésével hamarosan folytatjuk!