2024. április 19. - Emma

Tőkés: Kormányzati támogatással felgyorsulhat az önrendelkezési folyamat

A határon túli magyar szervezetek összefogásával és a magyar kormányzat támogatásával felgyorsulhat az önrendelkezési folyamat - jelentette ki Tőkés László csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
2008. május 1. csütörtök 22:20 - Hírextra
"A magyar nemzetrészek önmagukban gyengék volnának nemzetközi szinten érdekeiket képviselni és megvédeni (…), de ha együtt próbáljuk érvényesíteni közösségi, kisebbségi jogainkat, akkor erőnk, összeadva, megnövekszik" - mondta a romániai európai parlamenti képviselő a több mint tíz határon túli magyar szervezetet tömörítő Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) ülését követő sajtótájékoztatón.

Hozzátette: ha elérjük fokozatosan, hogy a mindenkori magyar kormányzat is támogasson bennünket, akkor pillanatok alatt fölgyorsulhat az önrendelkezési folyamat. Amit elmulasztottak az egyes politikai vezetők és szervezetek az elmúlt másfél évben, azt egy-két éven belül sikerülhet behozni - hangsúlyozta a politikus.

Tőkés László elmondta, a lisszaboni szerződés ratifikálását követően állampolgári kezdeményezést indítanak annak érdekében, hogy az Európai Parlament tűzze napirendre az autonómiakérdést, és az unió teremtse meg az átfogó kisebbségvédelmi rendszer jogi kereteit.
A KMAT a közelgő szerbiai és romániai választásokon az autonómia képviselete iránt elkötelezett jelölteket támogatja - közölte a politikus, aki követendő példaként említette a vajdasági magyar szervezeteket, amelyek hosszú évek széthúzását követően képesek voltak összefogni.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kifejtette, a magyar pártok közös autonómiakoncepciója világos helyzetet teremt, fölülírja a másfél évtizedes belső csatározásokat.
A vajdasági magyar közösség érdeke, hogy az autonómiakoncepció elemei épüljenek be a szerb jogrendbe, ehhez minél erősebb parlamenti képviseletre van szükség - közölte a politikus.
A KMAT 2004-ben jött létre Nagyváradon azzal a céllal, hogy szerepet vállaljon a közösségi autonómiaformák megvalósításában. Mára a határon túli magyar közösségek szinte minden reprezentatív képviselője részt vesz a szervezet munkájában. Legutóbb 2008. március 19-én Budapesten ülésezett a KMAT, ekkor választották meg a szervezet új elnökének Tőkés Lászlót.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását